Ezékiás

Az az ember, aki rendelkezésre áll Isten számára, mindig felbecsülhetetlen másoknak. Ennek különös jelentősége a nyomorúságban mutatkozik meg. Ezékiás nagy nehézséggel került szembe, amikor Szanhérib, Asszíria királya felvonult Jeruzsálem ellen. Először azzal próbálkozott, hogy fizetséggel kerüljön ki a bajból, most már azonban, miután készletei kimerültek, követséget küldött Ézsaiáshoz. Ezékiás festői stílusban írta le körülményeiket. Ez a "nyomornak, büntetésnek és káromlásnak napja" volt.

Belpolitikailag Júda királyságának ügyei évszázadok óta nem álltak ilyen jól. Nemzetközi értelemben azonban nem volt minden jól. A politikai horizonton ott lebegett Asszíria félelmetes kísértete, és éppen akkor, amikor Ezékiás a jólét csúcsán volt, beköszöntött a félelem. Soha nincs helye az önteltségnek!

Ennek a nagy páskának az öröme új kilátásokkal vitte haza az embereket. Nem jelentett gondot, hogy megszabaduljanak a bálványoktól. Az Úr igazi imádatának örömét megízlelve, a nép eltávolította a bálványimádásnak azokat a ereklyéit, amelyek még megmaradtak Áház napjaitól fogva. Nemcsak a templomot tisztították meg, hanem az egész országot, és az emberek otthonai is megváltoztak.

"Vissza az alapokhoz", ez lehet a jelmondata a jelenkori kormánypolitikának, de ez nem új elképzelés. Ezékiás hasonló utat követett, és abban, hogy felszólított a páska megünneplésére, a népet visszavitte a kezdetekhez.

Az új király nem nagyon tudta, hol induljon el. A krízis nemcsak vallási jellegű volt, hanem politikailag Asszíria sötét árnyéka borult rá a királyságra. Sokan azt gondolhatták, hogy az egész helyzet már túlságosan súlyos, és nem állítható helyre, ezért az ember nem tehet mást, minthogy feladja. Ezékiás azonban nem volt pesszimista. Lassanként és apránként foglalkozni kezdett a szomorú zűrzavarral.