ENNEK a súlyos és hatalmas levélnek az utolsó fejezetében (lásd még a 2Kor 10,10-et) figyelemre méltó, hogy az igehirdető dinamikus ereje Pálban egybeolvad a pásztor-tanító gyengéd gondoskodásával. A hamis testvéreknek visszavágott. Azokat, akik csupán mások (hús)testének megcsonkításával tudtak dicsekedni, úgy mutatta be, mint akik nem ismerik a Krisztus keresztjével kapcsolatos igazságot.
GYAKRAN MONDTÁK azt, és sok benne az igaság, hogy az ember szélsőséges teremtmény, ingához hasonlóan leng egyik oldalról a másikra. A törvény alatt hajlamos volt arra, hogy kialakítson egy magatartáskódexet, amely minden tevékenységét szabályozza, és ezáltal kívánta bemutatni, hogy tökéletesen engedelmes. Sajnos, miközben szőrszálhasogató módon figyelt olyan dolgokra, amelyeket Isten nem is parancsolt, elhanyagolta a törvény nehezebb dolgait, ahogyan az Úr Jézus rámutatott, amikor az írástudókkal és a farizeusokkal foglalkozott (Mt 23,23).
PÁL TOVÁBB fejtegeti a keresztyén szabadság evangéliumát a galatákhoz intézett szenvedélyes kérését hangsúlyozva, hogy megállítsa őket, és visszaterelje lépteiket az igazság ösvényére, egy figyelemre méltó hasonlat segítségével (4,21-31). Tájékoztatásul elolvashatjuk a következő igehelyeket: 1Móz 16,1-16; 21,1-21, amelyek Ábrahám családi életéről szólnak.
ÖRÖKÖSI CÍMMEL lehet rendelkezni, de teljesen más annak a birtokába jutni. Lehet valaki csecsemő vagy rabszolga, aki azzal dicsekszik, hogy joga van az örökséghez, pedig nincs reménye arra, hogy megkapja és élvezze azt. A zsidók vakon úgy gondolták, hogy ők a kizárólagos örökösei az atyáiknak tett ígéreteknek; de mint csecsemők, nem örökölhettek semmit Istentől, amíg Isten ideje el nem érkezett, hogy ez megtörténjen.
A SZENTÍRÁS egy megfelelő igeszakaszának megértéséhez szabályként adható, hogy először azt nézzük meg, mit ír Krisztusról. Amikor Őt látjuk benne, és az Ő helyzetét helyesen értékeljük, a többi részlet rendszerint nagyon gyorsan a helyére kerül.
PÁL MOST rátér, hogy megmagyarázza evangéliumának alapvető tanait, miután elmondta, hogyan kapta, ezt kővetően hogyan ismerte el azt a többi apostol Jeruzsálemben, és végül hogyan diadalmaskodott Péter tévedése felett Antiókhiában. De mielőtt ezt megtenné, hangsúlyozza azt az igazságot, hogy az evangélium Isten üzenete az emberiség megáldásának érdekében. Amint ez világossá válik, látható, hogy Isten, akiről az ember hibásan úgy gondolja, hogy ellene van, nem is tehetett többet érte, nem tehetett többet az ő javára.
PÁL SZEMÉLY szerint ismeretlen volt a júdeai gyülekezetekben, bár ellátogatott Jeruzsálembe három évvel azután, hogy megtért, és tizenöt napig Péternél maradt (1-10. v.). Tizennégy évvel később ismét felment Barnabással, és magával vitte Tituszt. Pálhoz, mielőtt felment, Isten közvetlenül szólt, hogy külön a vezetőkkel közölje üzenetét, és derítse ki szellemi reagálásaikat. Fontos volt számára, hogy megtudja: az ő munkái összhangban vannak-e azokéval.
NEHÉZ MAGUNKAT beleképzelni abba a légkörbe, amelyben Pál ezt a levelet kezdi? Az ő „gyermekeinek" ír (4,19); azoknak, akiket következetesen és ismételten „testvéreinek" nevez, hűvös köszöntése azonban, hogy „Galácia gyülekezeteinek", meghazudtolni látszik a bensőséges közösséget, és valamiféle kiszámított távolságtartásra mutatat. Kapcsolatuk valóban feszült volt Ez előfordulhat a keresztyének között, amikor valamelyik fél tévedések áldozatává lesz.
NEM TUDJUK biztosan, hogy mikor és hol írta Pál a galíciai gyülekezeteknek szóló levelét. Azt is lehetetlen pontosan megmondani, hol voltak azok a gyülekezetek, amelyek ezt megkapták. Ilyen információ tehát nem tehet hozzá, sem el nem vehet semmit annak értékéből. Ami a lényeg, az maga a levél (ApCsel 15,1-31; 16,1-7; 18,23); valamint Galíciára és a galatákra történő utalások a következő igehelyeken: 1Kor 16,1-2; 2Tim 4,10 és 1Pt 1,1.