Habakuk

A PRÓFÉTA, miután csendben volt és hallgatott, most egy imádságos zsoltárba kezd bele „a sigjónóth szerint", amely egyfajta gördülékeny, örvendező zenei kíséret, 3,1. Most már nem kérdésesek Isten útjai. A próféta elfogadta az Úr szavát, bár megrettenve, 3,2a; nem a küszöbön álló nyomorúságtól félve, hanem az Úr félelmével. Napjainkban, amikor eluralkodik a könnyelmű bizalmaskodás, bizony szükségünk van megújulásra „kegyességgel és félelemmel. Mert a mi Istenünk emésztő tűz”, Zsid 12,28-29. Habakuk itt nagy magasságokba emelkedik.

HABAKUK zavarban van egy meg nem hallgatott imádság miatt, 1,2. Sehogyan sem tudta megérteni, hogy az Úr hogyan engedheti meg a gonoszságot népe között, anélkül, hogy beavatkozna, 1,3. Ráadásul a törvényt fellazították, és nem ítélik el a gonoszt. Az istentelen úgy érzi, nem kell félnie a letartóztatástól és büntetéstől, és fenyegeti az igazat. Az áldozatok szenvednek és a bűnözők szabadon járnak, 1,4. A próféta problémája egyre mélyül, midőn Jahve válaszol neki, 1,5-11. Hallgatása népének hitetlensége miatt volt.

HABAKUK, „a magáévá tévő", magáévá tette hit által, amit nem tudott megérteni. Kortársa volt Sofóniásnak és Jeremiásnak. Üzenete párbeszéd formájában jelenik meg önmaga és az Úr között, saját mélységes zavarával kapcsolatosan. A prófécia két részből áll. Az 1. és 2. fejezet jegyzi fel a párbeszédet. A 3. egy imádság, zsoltár formájában. Dokumentum ez a tizenkettedik órában, és biztonságérzetet nyújthat még napjainkban is. Megtanulhatjuk belőle, hogy még a legzavarosabb körülmények mögött is a szuverén Isten keze van.