Hóseás

Szomorú átmenetel történt a kiválóság helyzetéből a halál helyzetébe, amikor Efraim, mint vezető, átpártolt Baál imádásához.

Ahogyan Efraim istenei csak saját kezének múlandó csinálmányai voltak, Hós 13,2. v., úgy fog eltűnni az előkelő törzs is, Hós 13,3. v. Az emberek imádatuk tárgyához hasonlóak lesznek! vö. 2Kor 3,18

Az elfajzott szőlőtő: Hós 10,1. Isten elplántálta Izráelt, mint szőlőtőt, hogy gyümölcsöt teremjen neki és a nemzeteknek, Zsolt 80,8-12. A nemzet ezt a szándékot megrontotta öntetszelgéssel és Isten ajándékait arra használta, hogy továbbadja azokat bálványainak. Egy nap megjelenik majd az Igazi Szőlőtő, hogy teljesítse az isteni célt, Jn 15,1. Isten végső céljait nem lehet meggátolni!

A nép kiáltása: Hós 6,1-3, a visszatérő nép kiáltása. Tépetten és megverten a világ volt a temetője. Mindazáltal a száraz csontok újra megélednek majd, Ez 37.

A szomorú hívás: az Úr kétszer is kiált a 4. versben: „Mit cselekedjem veled?" Sem Isten jósága, sem dicsősége nem vezette őket megtérésre, Hós 6,4-5. Jóságuk csak gyorsan tovatűnő jótékonykodás és hamis formalitás volt, amely mentes a könyörülettől és Isten ismeretétől, Hós 6,4-6.

ITT KEZDŐDIK az Úr üzenetének tulajdonképpeni hirdetése, 4,1.

IZRÁEL, AMÍG JÓLÉTBEN ÉLT, annyira megszentségtelenítette Istennel való egyedülálló közösségét, hogy az Ő áldásait Baálnak adta, és őt imádta, Hós 2,5.8.12.13, Isten ezt szellemi paráznaságnak nevezi, és megparancsolja Hóseásnak, hogy mutasson be élő példabeszédet erről a nemzetnek, 1,2. Ez komoly üzenet volt a néphez, és a próféta vissza kellett, hogy tükrözze Isten szívének szomorúságát. Itt tanulunk egy elvet. Isten nem fog tétlenül ülni és nézni szeretett népének eltávolodását, anélkül hogy közbelépne.

Hóseás szolgálata hosszú korszakot ölel fel. Júda négy királyának és Izráel egy királyának uralkodása alatt szolgált. Valameddig kortársa volt Ézsaiásnak, Ámósnak és Mikeásnak. Izráelben II. Jeroboám napjaiban és Júdában Azáriás napjaiban gazdasági virágzás, mezőgazdasági fellendülés és katonai biztonság uralkodott, 2Kir 14,23-29; 2Krón 26. Ez a látszólagos „aranykor" hamarosan elvesztette ragyogását a nemzet szellemi hanyatlásában és erkölcsi mélyre süllyedésében. Isten jósága nem vezette őket bűnbánatra.