Isten olyan valamire hívta el Jézus Krisztust, ami helyrehozhatatlan tragédiának látszott. Jézus Krisztus pedig elhívja a tanítványait, hogy meglássák, hogyan ölik meg Őt. Arra a helyre vitte őket, ahol a szívük összetört. Jézus Krisztus élete mindenféle szempontból teljes kudarc volt - kivéve Isten szempontját. De ami az ember előtt kudarcnak látszott, az Isten szemében hatalmas győzelem volt, mert Isten szándékai egészen mások, mint az emberek elgondolásai.
Az elnyomott, legyőzött ember érzéseit fejezi ki ez az Ige. Ellenségünk egy időre kiolthatja világosságunkat, de az Úrban akkor is biztos reménységünk van. Ha Benne bízunk és megmaradunk az egyenes úton, rövidesen vége lesz a levertség és sötétség korszakának. Az ellenség támadása nem tart sokáig. Az Úr csakhamar jajgatásra változtatja kárörömét, a mi sóhajtozásunkat pedig örvendező énekké.
A szeleket tette követeivé, a lángoló tüzet szolgájává. (Zsolt 104,4)
Isten mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik, hogy dicsõségének magasztalására legyünk. (Ef 1,11-12)
Mindenható mennyei Atyám, formálj engem és alakíts, hogy tetszésedre lehessek. A magam erejébõl nem változhatok, csak akaratod által!
1929. január elsején a Georgia Tech csapata a UCLA (University of California, Los Angeles) ellen játszott a Rose Bowl-ban. A meccsen a UCLA egyik játékosa, akit Roy Riegels-nek hívtak, megszerzett egy eladott labdát, de valahogy összezavarodott, és rossz irányba kezdett el szaladni a pályán. Már vagy hatvan métert szaladt, mire egyik csapattársa, Benny Lonn éppen a gólvonal előtt leszerelte, és ezzel megakadályozta, hogy az ellenfélnek pontot szerezzen. Attól a pillanattól fogva a UCLA többé nem volt ura a helyzetnek.
Edison életrajzírói megörökítik, hogy a villanykörte feltalálója több mint kilencszáz olyan villanykörtét készített, ami nem működött, mielőtt elkészült volna egy működőképes. Kilencszáz alkalommal vette a fáradságot, hogy elkészítse a villanykörtét, bedugja, bekapcsolja a kapcsolót, és nézze, hogy nem történik semmi. Az emberek bizonyára azt hitték, hogy bolond, de ő tovább kísérletezett.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit a pajtásai egy képregényben szereplő „Sparkplug" nevű ló után Sparky-nak neveztek. Bár a fiú utálta a gúnynevét, soha nem tudott megszabadulni tőle.
Egy fiatalember mindössze harminckét éves volt, amikor bankigazgatói állásra jelölték. Ez az előléptetés a fiatalember legmerészebb álmait is felülmúlta, de egyszersmind meg is rémítette, ezért elment az igazgatóság köztiszteletben álló idős elnökéhez, hogy tanácsot kérjen, hogyan lehet belőle jó bankelnök.
- Mi a legfontosabb dolog, amit újdonsült elnökként tennem kell? - kérdezte az idősebb férfit.
Valaki hallott egy kisfiút magában beszélni, miközben peckesen járkált a hátsóudvarban, fején baseballsapkával, kezében ütővel és labdával. „Én vagyok a világ legügyesebb ütőjátékosa!" - jelentette ki. Feldobta a labdát, meglóbálta az ütőt, és melléütött.
- Első ütés! - kiáltotta.
Rendíthetetlen nyugalommal felvette a labdát, és újból azt mondta: „Én vagyok a világ legügyesebb ütőjátékosa!" Azzal feldobta a labdát. Amikor lefelé esett, újból felé csapott, és elszúrta. - Második ütés! - kiáltotta.