gondoskodás

 Jól összeillik ez a két Ige: bízzál és cselekedjél, méghozzá ebben a Szent Szellem által megadott sorrendben. Először hitünk kell legyen, hogy azután a hitünk munkálkodhassék. Az Istenben való bizalom szent, munkára indít: bízunk abban, hogy Isten jót fog adni, és mi is a jót tesszük. Ez a bizalom nem tétlenné tesz, hanem felserkent és biztat, hogy számítsunk arra, hogy az Úr munkálkodik általunk. Nem szabad aggodalmaskodnunk és a rosszat cselekednünk, hanem bíznunk kell és a jót tennünk. Nem bízhatunk tettek nélkül, és nem cselekedhetünk bizalom nélkül.

 Milyen kiváltság, ha a mennyei Gazda műveli lelkünk kertjét: nem sivár többé, hanem olyan lesz, mint az Úr kertje. Védve van a pusztaságtól, mert a kegyelem fala veszi körül, tanítással van beültetve, szeretet jár-kel benne, mennyei fegyelem neveli palántáit, isteni erő őrzi és készíti elő az Úrnak való gyümölcstermésre.

 Ha Isten úgy akarná, kenyér nélkül is megélhetnénk - hiszen Jézus is így élt negyven napon át -, de Igéje nélkül nem tudnánk élni. Az Ige által teremtettünk, csak az Ige tarthatja meg életünket, mert Isten mindeneket hatalmas szavával tart fenn. A kenyér csak másodlagos; életünk elsőrendű forrása maga az Úr. Ő munkálkodik földi eledellel és anélkül is, nem köthetjük meg, hogyan munkálkodjék. Ne vágyakozzunk túlságosan a láthatókra, hanem tekintsünk a láthatatlan Istenre.

Amikor az Úr személyesen jelent ki valamit, nem valamelyik szolgáján keresztül, akkor szava különlegesen jelentõs a hívõ számára. Itt azt jelenti ki, hogy Õ maga gondozza tulajdon szõlõjét. Nem bízza másra, hanem személyesen ügyel rá. Vajon, akit Isten maga gondoz, lehet az nem jól gondozott?

Öntözget bennünket, nemcsak naponta, nem is csak óránként, hanem minden pillanatban. Hogy kellene növekednünk! Milyen frissnek és gyümölcstermõnek kellene lennünk! Milyen gazdag szõlõfürtöknek kellene csüngeniök a tõkéken!