megigazulni = görög dikhaio = jogilag igaz.
„Az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jócselekedetekre, melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk" (Ef 2,10).
Isten kegyelmének evangéliuma az ember lelkében mélységes vágyódást, de ugyanolyan mély tiltakozást is ébreszt, mert az az üzenet, amit hoz, cseppet sem kellemes. Az emberben olyanfajta gőg van, amely mindig csak adni akar, de nehezére esik elfogadni. "Testemet a vértanúságra adom, egészen Istennek szentelem: bármit szívesen megteszek, csak ne alázz le a pokolra megérett bűnössel egy sorba és ne mondd, hogy csak annyit tehetek, hogy ajándékképpen elfogadom Jézus Krisztus szabadítását."
A világ fiait a földi javak gazdagítják és boldogítják, ezeket hagyják örökül gyermekeiknek is. A hívőknek azonban másféle kincseik vannak. Mi nem e világ gazdagsága után törekszünk, hanem magasabbra és távolabbra nézünk.
Ezeket a fákat nem az ember gondozza és metszegeti: a pálmák és cédrusok az „Úr fái", az ő gondozása nyomán virulnak. Az Úr szentjei éppígy az ő gondoskodó keze alatt növekednek. Ezek a fák örökzöldek, minden évszakban egyformán szépek. A hívőknek sincsenek hol szent, hol pedig istentelen időszakaik: minden életkörülmény között az Úrtól nyert szépségükben állnak. Ahol ezek a fák nőnek, szépségükkel azonnal szembetűnnek. A táj szemlélője mindenütt azonnal felfigyel a pálmák és cédrusok királyi szépségére.
...megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által. (1Kor 6,11)
PÁL a „törvény" szót nemcsak Isten törvényére használja, hanem elvi értelemben is, vagyis a tevékenység egységes módjára. Új természete gyönyörködött Isten törvényében, ezzel szemben azonban látott egy másik (elvi) törvényt a tagjaiban működni, hogy amikor jót akart tenni, a gonosz volt vele szemben (7,21-23).
PÁL az Róm 1,17-ben és Róm 3,21-ben előre látva azt az ellenvetést, hogy a hit általi megigazulásról szóló tanítása újonnan bevezetett dolog, most visszatér két nevezetes ószövetségi példára.
A MÁR említett érvek, amelyek az emberi vétket illetik, most össze vannak foglalva a 9. versben: „zsidók és görögök mindnyájan bűn alatt vannak", valamint a 19. versben, hogy „az egész világ Isten ítélete alá essék". Hogyan lehet akkor megigazulni? Pál felveszi az 1,16-17 témáját a 21. versben: „törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága". Ez az „igazság" a hit feltételével adatik, de nem cselekedetekért. Figyeljük meg a hitre és a meggyőződésre helyezett hangsúlyt a 22-31. versben.
NOHA ISTEN felajánlja, hogy megigazítja az istentelen embert (vagyis igaznak nyilvánítja), a bűnös ember természet szerint nem törekszik arra, hogy helyes kapcsolatban legyen Istennel. Ezért rá kell ébreszteni, hogy kétségbeejtő szükségben és rettenetes veszedelemben van a félelmetes alternatíva - az Isten haragja - miatt (18. v.). Ez minden embert érint, de Pál először a megromlott pogányokkal foglalkozik.
PÁL SOHASEM szűnt meg örvendezni annak a mérhetetlen kiváltságnak, hogy megkapta azt, amit az 5. versben a kővetkezőképpen nevez meg: „az apostolságot a hitben való engedelmességnek okáért, minden pogányok között". Az Ef 3,8-ban olvasható ragyogó szavai rögtön eszünkbe jutnak: „Nékem... adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak (a nemzeteknek) hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát." Visszatér ugyanerre a szívderítő gondolatra abban a hatalmas doxológiában, amellyel ezt a levelet befejezi (Róm 16,25-26).