„Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok ahhoz az elhivatáshoz méltóan, amellyel elhivattatok" (Ef 4,1).
Vajon megvilágosodott-e már előttem, hogy Isten Szent Szelleme bennem valóságos személy? Én csupán cserépedény vagyok, de ebben az edényben kimondhatatlan értékű kincset hordozok, mégpedig a dicsőség Urát.
Újjászületésünk előtt csak azt a kísértést ismerjük, amiről Jakab beszél: "Ki-ki megkísértetik, amikor vonja és édesgeti tulajdon kívánsága" (Jak 1,14). Az újjászületés által egy másik területre lépünk, ahol más kísértésekkel kell szembenéznünk, olyanféle kísértésekkel, amelyekkel Urunk találkozott. Jézus kísértései nem közelítenek meg minket; nincs semmi közük emberi természetünkhöz. Urunk kísértései egészen más körben mozognak, mint a mieink mindaddig, amíg újjá nem születünk és testvéreivé nem leszünk.
A világ fiait a földi javak gazdagítják és boldogítják, ezeket hagyják örökül gyermekeiknek is. A hívőknek azonban másféle kincseik vannak. Mi nem e világ gazdagsága után törekszünk, hanem magasabbra és távolabbra nézünk.
Földi vagyonunk veszendő, nem maradandó. Isten azonban maradandó kincset ígért nekünk dicsőséges országában, és mi ezt az ígéretet annyira megbízhatónak tarthatjuk, hogy máris az örökkévaló birtok tulajdonosának érezhetjük magunkat. Már most a miénk. Azt mondják: "jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok", de nekünk megvan a verebünk, és a túzok is a miénk. Máris miénk a menny. Megvan rá a jogcímünk, zálogunk van rá, sőt már megízleltük első gyümölcsét is. Nemcsak "hallomásból" tudunk róla, hanem már meg is tapasztaltuk.
A 6. FEJEZET általános témája: „Hogyan élvezzük az életet?" Pál nagyon teljes életet élt, az élet megtapasztalásainak egész skáláján végigment. Ismert fogságot, megkorbácsolást, hajótörést, szűkölködést, megkövezést, és megtapasztalta az emberi érzelmek tartományát egyik szélsőségtől a másikig. Mégis, szenvedéseinek nagysága ellenére megtérés utáni életét szent öröm és szellemi elragadtatás töltötte be.
A FEJEZET előző szakasza azt kérdezi, hogy vajon vallásos tevékenységünkben Istennek vagy embereknek a tetszését keressük- e; a mennyét vagy a földét (1-18. v.). A menny és a föld közötti választás teszi ki a fejezet hátralévő részét is. Kincseket lehet gyűjteni mindegyik helyen (19-21. v.). A mennyben gyűjtött kincs jelenti a legjobb befektetést és kínálja a legnagyobb biztonságot. A világ is ezt mondja a földi gazdagságról: „Nem viheted magaddal!" Milyen igaz (1Tim 6,7); az Úr azonban nekünk azt mondja, hogy mennyei kincseket küldhetünk előre!
Fiatal hölgyek mélyen kivágott vagy passzos ruhában érkeztek egy találkozóra.
A következőt mondta nekik a találkozó elnöke, miután alaposan megvizsgálta őket, majd leültette őket. Olyat mondott nekik, amit talán soha életükben nem felejtettek el. Egyenesen a szemükbe nézett, és így szólt; „Hölgyeim, minden, amit Isten értékesnek teremtett ezen a világon, jól el van rejtve, és alig lehet látni, megtalálni vagy megszerezni.
1. Hol találsz gyémántokra? Mélyen a földben, fedett és védett helyen.
„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy az erőnek rendkívüli nagysága Istené legyen, és ne magunktól való" (2Kor 4,7).
Itt olvashatjuk a gyakorlati keresztyénség természetének legtisztább meghatározását. A keresztyénség nem cserépedény, nem is csupán a kincs, hanem a kincs a cserépedényben. Mindig töltsön el nagy hála Isten iránt azért, hogy az emberi gyarlóság nem tudja korlátozni az isteni erőt.
„A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy; minden egyes kapu egy-egy gyöngyből volt" (Jel 21,21).
„Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, és aki elveszti, megtartja azt" (Lk 17,32-33).