A ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Kolosséi levél 3, 3.
Az egyházat a Szentlélek kormányozza. A szenteket is a Szentlélek ihleti és vezeti. Krisztus pedig a világ végezetéig egyházával marad.
Kérdés azonban, hogy amit egyháznak tartanak, egyház-e valóban, vagy pedig sokan holtuk napjáig tévednek e kérdésben?
Lám - Illés próféta idejében a zsidók közt annyira megromlott s bálványimádásba süllyedt a kormány, tanítói hivatal s minden ami szent volt és magasztos, hogy Illés azt hitte: egyedül maradt. A seregek Ura mégis megtartott magának hétezer lelket. Igen, de ki ismerte őket és ki látta rajtuk, hogy csakugyan Isten népe? Ugyanígy volt Krisztus korában is: Valamennyi apostol megbotránkozott és elbukott. Egy egész, nagy dicső nép megtagadta, elvetette, elátkozta, megfeszítette Krisztust. Alig egy-kettő maradt meg. Nikodémus, József, Mária, meg a lator. Hát akkor nem is volt tán népe Istennek? Odalett tán az egyház? Semmiképpen. Akkor is volt népe Istennek. Csak névtelen volt és láthatatlan.
Világkezdet óta mindig így volt. Voltak, akiket Isten népének, szenteknek tartottak s nem voltak Isten népe: Viszont voltak - kicsi, megvetett maradékcsapat, akiket nem tartottak Isten népének és mégis Isten népe voltak.
Bízzál, ügyed az Istené,
Ne félj, hogy porba ejtené
Drágán szerzett egyházát!
Majd rendel Gedeont melléd,
Ki vészben, viharban megvéd
Téged s evangéljomát
Comments