akarat

Nem kérdés, hogy Isten kész-e engem megszentelni, de én akarom-e? Kész vagyok-e engedni, hogy megtegye bennem mindazt, ami lehetővé vált a megváltás által? Hajlandó vagyok-e megengedni Jézusnak, hogy szentségül legyen nekem és hogy élete nyilvánvalóvá legyen az én halandó testemben? Vigyázz, ne mondd: "Ó, úgy vágyódom a megszentelődésre!" Nem igaz! - Ne vágyódj, inkább tedd meg vágyódás helyett.

Nem külső életünket kell átadnunk, hanem akaratunkat; amikor ezt megtettük, minden rendben van. Életünkben kevés az igazi válság; a nagy válság az, hogy akaratunkról lemondunk. Isten soha nem szorongat akaratunk átadására. Megvárja, amíg az ember maga adja át neki. Ezt a harcot nem kell megismételnünk.

Mi volt Jézus öröme? Az Ő öröme az volt, hogy teljesen átadta és odaszentelte magát az Atyának. Az volt az öröme, hogy véghezvigye, amiért az Atya elküldte. "Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt kedvelem..." (Zsolt 40,9). Jézus imádkozott azért, hogy örömünk egyre teljesebb legyen, míg nem lesz azonos az övével. Megengedtem-e Jézus Krisztusnak, hogy bevezessen engem az Ő örömébe?

Jézus nem mondta, hogy "álmodozz titkon Atyádról", hanem ezt: "imádkozz titkon a te Atyádhoz". Az imádkozáshoz akaraterő kell. Miután beléptünk titkos kamrácskánkba és bezártuk az ajtót, a legnehezebb imádkozni. Nem tudjuk összpontosítani a figyelmünket, ide-oda kalandozó gondolataink megzavarnak. A nagy harc azért folyik, hogy legyőzzük belső szétszórtságunkat. Uralkodnunk kell gondolatainkon, egész akaratunkat az imádságra kell összpontosítanunk.

Az az akarat, amikor az egész ember csupa cselekvés. Akaratomat szüntelen gyakorolnom kell. Akarnom kell engedelmeskedni, akarnom kell megnyerni Isten Szent Szellemét. Amikor Isten látást ad nekünk az igazságról, soha nem az a kérdés, hogy Ő mit fog tenni, hanem, hogy mi mit teszünk. Az Úr nagy feladatokat állít elénk, és a legjobb, amit tehetünk az, ha visszaemlékezünk: mit tettünk, amikor Isten megérintett, amikor megmentett, vagy amikor először láttuk meg Jézus Krisztust, vagy amikor felismertünk egy drága igazságot.

Akaratod megegyezik Istennel, de van a testedben olyan hajlam, ami tehetetlenné tesz, noha tudod, meg kellene tenned azt a dolgot. Amikor az Úr megszólal a lelkiismeretünkben, lelkiismeretünk először akaratunkat rázza fel. Akaratunk pedig mindig megegyezik Istennel. Azt mondod erre: "De én nem tudom, hogy akaratom összhangban van-e Istennel?" Nézz Jézusra és rájössz, hogy akaratod és lelkiismereted mindig megegyeznek vele. Ami ezt mondatja veled, hogy "nem teszem", az nincs olyan mélyen, mint az akaratod.

Voltál-e már olyan válságban, amikor szabadon, határozottan és kíméletlenül otthagytál mindent? Ez az akarat válsága. Külsőleg sokszor eljuthatsz idáig, de ez még nem megoldás. Az elhagyás igazi, mély válságába nem külsőleg jutunk, hanem belsőleg. Külső dolgoktól való elszakadásod sokszor csak azt mutatja, hogy még teljesen meg vagy kötözve.