imádat

Ezt a történetet csak János jegyzi fel. Nyomon követi az Úrnak általa történő fokozatos elfogadását: "te... zsidó vagy", 9. v., addig, hogy "a Krisztus", 29. v. A város férfiai úgy fogadták el Őt, mint "a világ Üdvözítőjét", 42. v.

Milyen kevés, és mégis milyen sok van feljegyezve erről a csodálatos két emberről! Vajon gyakran tanácskoztak és beszélgettek egymással, miközben várták az eljövendő Messiást? Bizony emlékeztetnek bennünket a próféciára: "erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az Urat" (Mal 3,16, Magyar Bibliafordító Szakbizottság, 2003). Ők valóban istenfélő maradék voltak, várva a Megváltót, miközben nem látszott, hogy a nemzet nagy része törődne vele.

Jób eljutott annak megértésére, hogy a szenvedéssel szembeni helyes magatartás nem a kétségbeesés, hanem az imádat és az akarat, önmagunk feladása. Megtanulta "az Úrtól való végét" (az Úr szándékát), amely teljesen új megvilágításba helyezte számára Isten fenségét, dicsőségét és irgalmát, Jak 5,11. Amikor az Úr kinyilatkoztatása lenyűgözte, így kiált: "Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál." 42,2. Kijelenti: "Tudom", 2. v.; "hallottam felőled, most pedig... látlak", 5. v.

Az első fejezetben a Sátán támadásai Jób családja és javai ellen irányultak, de a második fejezetben Jób személyére teszi rá a kezét. Itt Isten szuverenitását ismét hangsúlyozza az Ige, 2,1. A Sátán megjelenik az Úr előtt, miután kudarcot vallott abban, hogy Jóbot bűnre csábítsa. Az Úr ismét megkérdezi a Sátánt, hogy megfigyelte-e szolgáját, Jóbot, akiről ismét elismerően nyilatkozik, de azt is hozzáteszi, hogy Jób még mindig feddhetetlen maradt, annak ellenére, hogy a Sátán súlyos próbának tette ki, 3. v.

A Krónika 2. könyvében az Ászá életéről szóló három fejezet mindegyike uralkodásának egy-egy jellegzetes periódusát írja le. Az első tíz évről szól a 14. fejezet, a következő huszonöt évről a 15. fejezet, és az utolsó hat évről a 16. fejezet.

Salamon gyönyörű épülete "az Úr számára" épült fel, 1Kir 6,2, és pontos neve, hogy "az Úr háza", isteni lakóhelyre utal. Isten jelenléte nélkül a templom nagyon látványos, üres héj maradt volna. De miután a papok gondosan elhelyezték az "Úr szövetségének ládáját" a "szentek szentjében", a templom valójában "az Úr háza" lett, 8,6-11. Az Újszövetség azt tanítja, hogy a helyi gyülekezet "az Isten háza". Amikor az Úr Jézus itt volt, "meghallották, hogy a házban volt", Mk 2,1 (angol). Egy másik alkalommal, amikor "a házba bement... nem titkolhatta el magát", Mk 7,24.