Krónika

DÁVID NEMZETGYŰLÉST hívott össze, hogy kihirdesse Salamonnak Isten általi királlyá választását, mint olyan valakiét, aki az Ő házát fel fogja építeni. Ugyanúgy, ahogyan halálának közeledtével Mózes bátorította Józsuét, 5Móz 31,7-8, és ahogyan Pál, mielőtt eltávozott volna, figyelmeztette Timóteust, hogy tűrjön kitartóan, mint Jézus Krisztus jó vitéze, 2Tim 2,3, Dávid felszólította Salamont: „ismerd meg a te atyád Istenét, és szolgálj néki tökéletes szívvel és jó kedvvel" 9. v. A vének jól teszik, ha bátorítják a fiatalabbakat, hogy folytassák Isten munkáját.

DÁVID KIRÁLY szánalmas bukásainak ellenére figyelemre méltó párhuzamok vannak az ö megtapasztalásai, valamint az Úr Jézuséi között. Dávid, akit Saul gyűlölt és üldözött, mint egy fogolymadarat a hegyekben, előképe az Emberfiának, akinek nem volt hova lehajtania a fejét. Dávid, legyőzve a filiszteusokat és megalapítva királyságát, emlékeztet bennünket az Emberfiának ítéletben való eljövetelére, kiűzve királyságából mindenkit, aki gonoszságot cselekszik, vagy botrányt okoz.

A KORÁBBI FEJEZETEK Dávidnak azzal a vágyával foglalkoztak, hogy házat építsen Istennek, valamint az ezzel kapcsolatban Salamonnak adott megbízásával, 1Krón 17,1; 22,6.

EZ A ZSOLTÁR, 1Krón 16,7 azzal a felhívással kezdődik és végződik, hogy adjunk hálát az Úrnak, 1Krón 16,8.34. Egy okot meg is nevez: „mert igen jó, mert örökkévaló az Ő irgalmassága", 34. v. Figyeljük meg ennek a kifejezésnek az ismétlődését a 136. zsoltárban. Az irgalomra vonatkozó szót gyakran fordította „szívjóságnak", vagy egyszerűen „jóságnak", ami többet jelent, mint szánakozó elnézést; az Isten tartós szeretetét sugallja, vagyis népe iránti hűségét. Ez ellentétes azzal a „jósággal", amely elpárolog, mint a korán múló harmat, Hós 6,4.

„ÖRÖME VAN-É valakinek, dicséretet énekeljen", Jak 5,13. Ez volt valószínűleg a legboldogabb esemény Dávid életében. Helyet talált az Úr számára. Istennek, akinek mindent tulajdonított, megadta a legmagasabb megtiszteltetést népe között, Zsolt 132,1-9. Írt tehát egy zsoltárt Aszáfnak és testvéreinek, hogy rendszeresen dicsőítsék Istent a frigyláda előtt Jeruzsálemben. Illő volt, hogy megírja ezt a zsoltárt egy ilyen diadalmas helyreállás után, amely a bírák törvényen kívüli időszaka, valamint Saul király félelmes elbukása után következett.

AMIKOR EGÉSZ IZRÁEL eljött „egy szívvel", hogy Dávidot királlyá tegye Hebrónban, azt olvassuk, hogy „nagy öröm volt Izráelben", 1Krón 12,40. Fejezetünk az örömnek és éneknek egy másik esetét jegyzi fel, amikor a frigyládát felvitték a helyére Jeruzsálembe, 1Krón 15,25-28. Ez gondos előkészítés eredménye volt. Dávid helyet akart találni, nem csupán egy megszentelt eszköznek, hanem az Úrnak; lásd Zsolt 132,1-9.

ISTEN SÁTORÁBAN a frigyládának kellett elfoglalnia a legszentebb helyet, ahova a főpap is csak egyszer léphetett be egy évben. Isten maga lakott a frigyláda két kerúbja felett. Ő mondta Mózesnek: „Ott jelenek meg néked", 2Móz 25,22; vö. 2Sám 6,2. A frigyláda volt Isten jelenlétének megszentelt szimbóluma népe között.

SAUL HALÁLA, akit Isten a bűne miatt elvetett, fordulópont volt Izráel történelmében, 1Krón 10. Olvasmányunk leírja, hogyan kenték fel királlyá Dávidot „mindnyájan Izráel vénei", 1Krón 11,1-3. v., hogyan hódította meg Sión erődjét, 4-9. v., valamint „vezető embereinek hőstetteit", 10-25. v.

OLVASMÁNYUNK AZOKNAK az embereknek a neveit és nemzetségtáblázatait szolgáltatja, akik „buzgók az Isten háza dolgának munkájában".

Isten háza ott van, ahol Isten lakik. Ő ott található. A Szentírásban az első utalás Isten házára Jákob felkiáltásában fordul elő „Bizonyára az Úr van e helyen ...nem egyéb ez, hanem Istennek háza", 1Móz 28,16-17. Isten ma nem földi templomokban lakik, hanem népe között.

KÉT vers van, amelyek nagyon érdemesek arra, hogy emlékezzünk rájuk 4,9-től. Jábes mindnyájunk előképe születésében, példa számunkra életében. Minden emberhez hasonlóan fájdalom közt született. Nevének jelentése „szomorú", amely megfelelő lehet bármelyikünknek, mert Ádám bűnének hatásai még velünk vannak, 1Móz 3,16; Jn 16,21. De miért írták úgy le, mint aki „testvéreinél tiszteletreméltóbb volt"? Miben különbözött tőlük? Ha semmi másról nem tudunk is, mindenkinek emlékezetes lehet őszinte imája, Jak 5,16. Az imádság szomorúság helyett örömet hoz, Fil 4,7-től.