Ószövetség

AHOGYAN KÖZELEDÜNK a szabadulás éjszakájához, emlékeztetőt kapunk, hogy aminek azon az éjszakán meg kellett történnie, új kezdetet jelentett számukra, mint nemzet számára, 2. v. Egy bárányt meg kellett ölni és vérét úgy kellett az ajtó fájára hinteni, hogy mindenki lássa, és ettől kezdve készülniük kellett a szabadságra Istennel! Álljunk meg egy pillanatra, és csendesedjünk el. Szabad vagyok, mert Üdvözítőm meghalt, 1Kor 5,6, és ebben a szabadságban szilárdan állok.

A CSAPÁSOK folytatódnak, és még ezekben is Isten hosszútűrése látható. Az a gyorsaság, amellyel a különböző csapásokat végrehajtotta, noha a fáraó kijelentései kétszínűek voltak, világossá teszik, hogy az ítélet az Ő „dolga". Az a tény, hogy csapások sorozatát mérte ki, és nem egyetlen rettenetes pusztítást végzett, mutatja, hogy ezek azt célozták, hogy a fáraót megtérésre indítsák, 2Pt 3,9. Ezt a hosszútűrést emeli ki a 9,20-21, de ahogyan ma is, csak kevesen hittek.

AZ 5. FEJEZET Mózes és Áron első látogatását mutatja be a fáraónál. Valószínű, hogy nagy reményeket fűztek látogatásukhoz, bár Isten már előre figyelmeztette őket ezzel kapcsolatban: „Én pedig tudom, hogy az egyiptomi király nem engedi meg nektek, hogy elmenjetek", 3,19. Nem voltak felkészülve a fáraó hirtelen válaszára, a nép helyzetének megnehezítésére, a kegyetlen teher megnövelésére, 5,4-14. Mózes mindezt bölcsen elmondta az Úrnak, 22-23. v. Isten válasza a 6. fejezetben nagyon kegyelmes. A 4.

ANNAK ELLENÉRE, HOGY ISTEN határozottan kijelentette, mit akar cselekedni, Mózesnek még kétségei vannak, és az 1. versben halljuk hitetlenségének kifejezésre juttatását. Isten azt mondta, hogy „hallgatnak szavadra", 3,18. Mózes azonban ezt mondja: „ők nem hisznek nekem s nem hallgatnak szavamra". Valószínűleg a félelem ösztönözte erre a magatartásra. Isten nagyon kegyelmesen három jelet ad, amelyek alkalmazásával Mózes meggyőzheti a népet Istenük mindenhatóságáról. A jeleknek az volt a céljuk, hogy biztosítsák őket, hogy Isten küldte el szolgáját.

„ISTEN titokzatos módon cselekszik, hogy csodáit véghezvigye." Amint megkezdjük elmélkedésünket Mózes 2. könyvéről, a megváltás könyvéről, ezeknek a szavaknak az igazságával azonnal találkozunk. Izráellel kapcsolatban azt látjuk, hogy a tisztelet rabszolgasággá és megvetéssé változott. Minden visszájára fordult, mégis az 1. és 2. fejezet szomorú története mögött felfedezzük azt a bátorító igazságot, hogy Isten uralta a helyzetet. Az 1. fejezet 7. verse Isten Ábrahámnak, 1Móz 15,13-16, és Jákobnak, 1Móz 46,3, adott ígérete beteljesedését mutatja, de a 8.

SOKAK SZERINT a Mózes 2. könyve (vagyis az Exodus, ami „kimenetelt" jelent) egyike a Biblia legismertebb és legnépszerűbb könyveinek, bár helyesebb lenne azt mondani, hogy ez a vélemény csak a könyv bizonyos kiválasztott részeire érvényes.

MAI olvasnivalónkban Józsefet visszatekinteni és előrenézni látjuk.

JÓZSEF két fiát Jákób valójában örökbe fogadta, és leszármazottaiknak ugyanúgy teljes törzsi jogokat adott, mint az ő többi fiának, 5. v. A kettős rész az elsőszülött joga volt, 5Móz 21,15-17. Rúben Jákób természet szerinti elsőszülöttje elveszítette elsőszülöttségi jogát, amikor „beszennyezte apja ágyát" és az elsőszülöttségi jog Józsefre és fiaira szállt, 1Krón 5,1-2; vö. Ez 47,13. Jákobnak eredetileg az volt a szándéka, hogy Rákhel lesz egyetlen felesége, 1Móz 29,15-20, akkor pedig természetesen József lett volna elsőszülöttje.

JÓZSEF FELMAGASZTALTATÁSA és magas méltósága Egyiptomban figyelemre méltó bizonyítéka annak a nyugodt és mégis biztos munkának, amit az isteni gondviselés végez. József felismerte, hogy Isten „küldte" őt oda, 5.7-8. v. és „tette" Egyiptom urává, 8-9. v. Az események láncolatának legalább tíz láncszeme volt, amelyek nyomán József „az ország kormányzója" lett, 42,6.

(1) Testvéreinek irigysége, 37,1-11. A történet itt indult.