szelídség

AZ „ANNAKOKÁÉRT" ezt a fejezetet összekapcsolja az előzővel, az 1. v-ben lévő figyelmeztetést összekötve az Úr visszatérésének reménységével. A szentek álljanak szilárdan ennek a reménységnek a tudatában, anélkül, hogy egyáltalán bármi elvonná figyelmüket. A hívő ember ne a földiekkel, hanem a mennyeiekkel törődjön. Ez az alapja az Evódiához és Sintikhéhez intézett kérésnek (2. v.). Egykor együtt hordozták az igát, Pállal és másokkal együtt harcolva, de valami történt közöttük.

„MAGAM PEDIG, én, Pál kérlek titeket" (1. v.). Ez különleges hangsúlyt kap, jelezve, hogy Pál ennek a versnek nemcsak nyelvtani, hanem vitatott témája is. A fejezet tele van utalásokkal azokra a vádakra, amelyeket ellene felhoztak, és részét képezi az apostol védekezésének, amely a 13. fejezetben is folytatódik. Némelyek azt mondták, hogy ő „alázatos", félénkszívű, amikor közöttük van, de „bátor" akkor, amikor távol van (1. v.). Azt állították, hogy „test szerint" él (2-3. v.), hajlamos önmaga felmagasztalására (8.

AZ 5-7. FEJEZETET gyakran nevezik „Hegyi beszéd"-nek. Jézus úgy kezdte üzenetét, ahogyan a Zsoltárok könyve kezdődik - az igazán boldog ember leírásával. Az Úr szerinti boldogság ismertetőjele merőben más, mint a világé. A világ azokat nevezi szerencsésnek és számítja boldognak, akik könnyen boldogulnak, gazdagok vagy híresek. A meg nem tért ember számára a boldogságot rendszerint a megbecsülés, a gazdagság vagy az érzéki gyönyör jelenti. Krisztus boldogság-mértéke ettől nagyon különbözött.