tudatosság

Az egyik legszigorúbb leckénket azért kapjuk, mert nem akarjuk belátni, hogy nem kell beleavatkoznunk mások életébe. Sok időbe telik, amíg rájövünk, hogy veszélyes dolog műkedvelő gondviselést játszani s hogy ezzel belenyúlunk Istennek másokkal kapcsolatos tervébe. Látsz valakit szenvedni és ezt mondod: "Nem kell szenvedned! Majd én gondoskodom róla, hogy ne kelljen" - és ezzel belenyúlsz Isten munkájába, aki megengedte ezt a szenvedést.

Amikor valamilyen magatartást alakítunk ki magunkban, annak tudatában vagyunk. Van idő, amikor tudatában vagyunk, hogy kezdünk erényesek, türelmesek, istenesek lenni, pedig ez még csak egy lépés, és ha ennél megállunk, szellemileg önteltté, kevéllyé válunk. Az a helyes, ha szokásaink eltűnnek az Úrnak bennünk való életében, míg minden szokásunkat annyira begyakoroltuk, hogy azok már egyáltalán nem tudatosak. Szellemi életünk azért alakul át folyton önelemzéssé, mert még vannak olyan tulajdonságok, amelyeket nem "ragasztottunk" (1,5) a többihez.