Zsidó_levél

AZ ELESÉS (Zsid 6,6) a névleges keresztyén hűtlen elhagyási cselekedete. Itt olyan zsidóról van szó, aki megtagadta Krisztust egyfajta vallástétel után. Az ilyen nem újulhatott meg ismét bűnbánatra vagy megtérésre, minthogy sohasem volt ilyen megtapasztalása. Miután először megváltoztatta Krisztussal kapcsolatos gondolkodását, majd visszatért korábbi helyzetébe, ezzel azt hirdette, hogy Krisztust jogosan feszítették meg, és tették megvetés tárgyává: „akik önmaguknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt" (6. v.). A hit gyermeke ilyet sohasem tesz.

MEGFIGYELVE EBBEN a fejezetben az igeragozás személyeit észrevehetjük annak hármas felosztását. 1-3. vers, vallási cselekedetek: többes szám első személy; 4-8. vers, hitehagyás, „ismét megújuljanak": többes szám harmadik személy; 9-20. vers, ezeknél jobb dolgok: többes szám második személy.

AZ 1-13. VERS fejezi be az első közbevetett megjegyzést, és folytatja a nyugalom témáját. Nyugalom az ember számára, amely a teremtésben Isten gondolatában volt, Ezt megismételte a törvényben, és hosszú idővel azután a zsoltárokban, de még nem valósult meg. Isten azonban nem fog ettől eltérni. Az ember hibája ellenére a nyugalom ígérete még mindig megvan (1. v.); meg is marad (9. v.). Ez a nyugalom jövőbeli; ennek az a bizonyítéka, hogy nem nyugodtunk meg a cselekedeteinktől (10. v.). Az ember megtapasztalása az Édenben (4. v.), valamint Kánaánban (8.

A MEGSZENTELT testvérek (2,11) és fiak dicsőségre vannak vezérelve, és most úgy szólítja meg őket, hogy »szent atyafiak, mennyei elhívásnak részesei", és felszólítja őket, hogy figyelmezzenek az 1. fejezetben bemutatott Fiúra, Akit Isten küldött hozzájuk, mint apostolukat, és mint a 2. fejezet Főpapját, Aki Isten előtt képviseli őket.

MOST SAJÁT jövőnket, múltunkat és jelenünket ismerjük meg. Fejedelmünk vezérel bennünket, mint az eljövendő dicsőség fiait (10. v.). Urunk úgy beszélt rólunk, amikor feltámadt a halálból, mint testvéreiről (11-12. v.). Urunk kincsként őriz bennünket, mint Isten gyermekeit, akiket most Neki adott, mint az Ő szeretetajándékát (13. v.)

Ha a 9. verset is belevesszük ebbe a szakaszba, három lépést figyelhetünk meg Urunk testet öltésében, valamint annak háromféle célját.

AZ 1-4. VERS az 1. fejezethez tartozik. Most megtudjuk, hogy az író miért hangsúlyozza Isten Fia felsőbbrendűségét az angyalokkal szemben. Azért, hogy összehasonlíthassa a törvényt a kegyelemmel. Az 5-9. versben az Emberfia felsőbbrendűségét tudjuk meg az angyalokkal szemben, amely majd az eljövendő világban lesz látható.

AZ ÍRÓ hét helyet idéz az ÓSZ-i Szentírásból, hogy alátámassza, amit Isten Fiáról mondott. A Zsolt 2 és a 2Sám 7 megerősíti, hogy Isten a Fiúban szólt. A Zsolt 97,104 és 45 úgy hivatkozik a Fiúra, mint minden dolog örökösére. A Zsolt 102. úgy utal a Fiúra, mint Aki a világokat teremtette. A Zsolt 110 úgy beszél a Fiúról, mint aki a Felségesnek jobbjára ült a magasságban.

AZ ELMÚLT időkben Isten „próféták által" szólt, sokszor és sokféle módon; mindegyik kijelentés részleges és tökéletlen volt. Az atyákhoz szóltak, nem az ősatyákhoz (Róm 9,5), hanem az egész nemzethez (1Kor 10,1). Isten „ez utolsó időkben" Fia által szólt, nem ahogyan a prófétákban tette. Isten Ővele egyenlően beszélt. Az isteni kijelentés most már teljes és tökéletes. A Fiú nem csupán Küldött, Ő maga az üzenet, és ez az üzenet végleges. Mi vagyunk a befogadók; Isten nekünk szólt.

BÁR NEM tudjuk, hogy ki írta ezt a levelet, de üzenete nem hagy kétséget a címzettek felől. A hivatkozás az atyákra, a szent sátorra és az engesztelés napjára, megerősíti a Bibliában található címet. Nyilvánvalóan meg van az oka, miért nincs megemlítve az író, de ezen nem érdemes vitatkozni.