Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
09.18 Péter helyreállítása
János 20,1-10
Amikor az Úr meghalt, Péter előtt nyilván úgy tűnt, hogy valóban eljött a vég. Vele együtt el voltak temetve az ő reményei és törekvései is. A kereszt úgy jött, mint egy nagy megrázkódtatás, de még nagyobb megrázkódtatás volt, ami következett - a feltámadás! A harmadik nap reggelén az Úr Jézus feltámadt a halálból. Amikor megjelent először Máriának, megkérte őt, hogy vigyen üzenetet a tanítványoknak és Péternek. Rövidesen meg fogják őt látni Galileában.
09.10 Bevezetés a Tesszalonikai 2. levélhez
2Tesszalonika
PÁL a második levelet a tesszalonikaiakhoz Korintusból írta, körülbelül egy évvel az első levél megírása után. Bár a kritikusok arra törekedtek, hogy a két levél stílusában és taralmában mutatkozó különbségeket hangsúlyozzák, sokkal több olyan bizonyíték van, ami azt jelzi, hogy mindkettő a pogányok apostolának munkája. Szembetűnő hasonlóság van mindkettőnél a kezdő üdvözlésekben - mindkettő köszöntést tartalmaz Páltól, Szilvánusztól és Tlmóteustól, akik munkatársai voltak az evangélium ügyében. A levelet a következőképpen lehet felosztani:
12.05 Helyreállítás
Jóel 2,18-3,21
A századok csendjét meg fogják törni, Jóel 2,18-19. Oly sokáig nem szólaltak meg az egek Izráel érdekében. De eljön a nap, és „erre" válaszol majd az Úr, népének hosszan tartó kiáltására. Akkor megtörténik az öntelt és gőgös ellenség, a nagy északi hadsereg kiűzetése, 2,20. Elsősorban természetesen a papok imádságára látjuk a választ a 2,17-ben, a sáskáktól való megszabadulás miatt. De a prófétai távlat törvényének megfelelően ez nemzeti ellenségükre, Asszíriára vonatkozik.
11.26 Dániel harmadik látomása - a hetven hét
Dániel 9,1-27
DÁNIEL KÖZBENJÁRÁSA SÜRGŐS HELYREÁLLÍTÁSÉRT, 1-20.v. Dániel fogságban élte végig azt az egész 70 éves időszakot, amelyet Jeremiás megjövendölt, Jer 25,12. Ez a korszak a végéhez közeledett, amikor Dárius volt a király, így Dániel felismerte a helyreállítás idejét. Bízott Isten ígéreteiben, tudta, hogy Isten közbe fog lépni olymódon, hogy vissza lehet térni és felépíteni a templomot. Ennek ismeretében tehette a próféta, hogy arcát Istenhez emeli imádkozva, könyörögve, böjtölve és bűnvallással, nemcsak saját bűnei miatt, hanem az egész zsidó nép bűnéért.
11.15 Helyreállítás a kiszáradt csontok völgyében
Ezékiel 37,1-28
EZ A FEJEZET két részre oszlik. Az első rész Izráel jövőbeli nemzeti és szellemi helyreállításával foglalkozik, 1-14. v. A második rész a nemzetnek az országban történő egyesülésével foglalkozik a Messiás, Isten Szolgája és Királya uralmával, 15-28. v.
10.03 Dicsőítő énekek
Ézsaiás 24:1-27:13
MÁR MEGFIGYELHETTÜK az isteni beavatkozás tényét a nemzetek ügyeibe. A válságban félnek az emberek; mikor elmúlik, megkönnyebbülnek, és visszatérnek saját vágyaik kielégítéséhez. Az isteni büntetés általában nem elegendő; hogy az emberek megváltoztassák útjaikat, Ézs 26,10. Ez nagyobb ítéletet tesz szükségessé, amely hatásosan tisztára söpri a szívet, ApCsel 17,31.
07.13 Bölcsesség és ostobaság
2Krónika 35,1-26
MINT MINDEN IGAZI ÉBREDÉSNÉL, Jósiásnak Júdában végrehajtott reformációjánál is jellemző volt az Isten Igéjéhez való tiszteletteljes odafordulás. Ő és a nemzet elkötelezte magát a teljes engedelmességre, 34,30-33. Az ószövetségi korszaknak a legvégén Isten ezt mondja: „Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényéről, amelyet rendeltem általa a Hóreben az egész Izráelnek", Mal 4,4. Ez magában foglalta Jahve ünnepeinek a megtartását is.
01.21 Fogadd el helyreigazító eljárását
„Fel ne menjetek, mert nem lesz közöttetek az Úr, hogy el ne hulljatok a ti ellenségeitek előtt" (4Móz 14,42).
01.12 Az Emberek Gyógyítója
2Mózes 15,12-27
Az Emberek Gyógyítója, Jahve-Rofekha