MÓZES HANGSÚLYOZZA kiáltványában azt a tényt, hogy Isten hiánytalanul gondoskodott tévelygő népéről. Nem azért áldotta meg őket, mert igazak voltak - történelmüket elsötétíti a bűn. Mégis megáldotta őket önfejűségük ellenére. Sokszor elmondta nekik, hogy emlékezzenek meg az útról, amelyen az Úr, az ő Istenük vezette őket. Isten volt népének hatalmas Védelmezője.
A TÖKÉLETESEN BÖLCS ISTEN hatotta át az első tíz fejezetet, aki népének megszervezője és gondviselője volt a pusztában, de a 11. fejezettől kezdve megjelenik az ember és nyomorúságos útjai. Ez a fejezet a nép négy zúgolódása közül az elsővel kezdődik, amelyek a Sínaitól Moábig tartó úton estek meg.
Emlékezzünk azokra a szavakra, hogy „Kerülő úton vezette... a népet", 2Móz 13,18, és indokolt arra következtetni, hogy a felhőoszlop vezette őket ebben a pusztaságban is. Halljuk, hogy az egész népség hitetlenül zúgolódik. Hol vannak most a 15. fejezetben énekelt ének diadalmas sorai? Az élelem hiánya oda vezetett, hogy kétségbe vonták, hogy Isten képes és hajlandó gondjukat viselni. Isten meghallotta zúgolódásukat és ezt mondta: „Ímé, én esőképen bocsátok néktek kenyeret az égből" - nem tüzet és kénkövet, hanem kenyeret, 1Móz 19,24; 2Móz 16,4.
Jelenések 2,12-17
1Péter 2,24-25
Ezékiel 34,29-31
1Mózes 3,1-20
„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ad te neked.” (2Móz 20,12.)
Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét. (Zsolt 20,8)
Krisztus mondja: "Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok." (Mt 20,25-26)