A törvény célja, hogy megmutassa, hogy képtelenek vagyunk megfelelni, és szükségünk van Istenre. Ha elfogadjuk Jézust megváltónak, akkor viszont mi is betölthetjük a törvényt a hitünkkel, Jézus Krisztus helyettes áldozatával. A hit önmagában nem elég, Jézus Krisztusban való hit szükséges.
PÁL a „törvény" szót nemcsak Isten törvényére használja, hanem elvi értelemben is, vagyis a tevékenység egységes módjára. Új természete gyönyörködött Isten törvényében, ezzel szemben azonban látott egy másik (elvi) törvényt a tagjaiban működni, hogy amikor jót akart tenni, a gonosz volt vele szemben (7,21-23).
AZ ELSŐ hat vers folytatja a 6. fejezet témáját egy további illusztrációval arról, hogy a hívő ember megszabadult a törvény hatalmától, és ecseteli a bűn erejét. Kötelezettségünk a szigorú és hajthatatlan törvénnyel szemben hasonlít egy szerelem nélküli és sivár házasság terhes kötöttségéhez, amelyet ha a halál felold, lehetővé válik egy új egybekelés. Emberi életből vett illusztráció nem tudja teljesen bemutatni Isten útjainak csodáit, és ez az analógia megtörik, mivel a törvény nem hal meg.
Akháb megkívánta Nábót szőlőjét. Ezzel a kapzsiság bűnébe esett; vö. Lk 12,15. Kérése elég udvarias volt, az ajánlat pedig előnyösnek látszott. Nábót a válaszában nem félt megvallani Istenbe vetett hitét a bálványimádó királynak, és megtagadta, hogy eladja a szőlőjét. Nem azért, mert nehézkes ember volt, hanem mert elutasítása Isten Igéjére támaszkodott, és nem akart alkudozni. Izráel földje kivételesnek számított. Ez az Úr földje volt - Ő volt az igazi tulajdonos. Az Ő útmutatása szerint osztották azt fel törzsek és családok között; vö. 3Móz 25,23-28.
AZ EVANGÉLIUM terjedése a pogányok között (13,48) hamarosan sátáni ellenállást váltott ki ugyanúgy, ahogyan a pünkösd utáni napokban az apostolok prédikálásakor. Először kívülről jön a nyomás (14,2.19); és amikor az meghiúsul (mert Isten gyülekezetei mindig erősödtek az üldözés alatt), az ellenség ravaszabb taktikákhoz folyamodik: beszivárogva belülről rombol (Apcs 15,1-2.5). A tanítási probléma (1-5. v.) és a szentírási megoldás (6-35. v.) vezetett Pálnak a pogányok közé tett második missziós útjához (36-41.
A 7. FEJEZET utolsó verse helyesen a 8. fejezet elejéhez tartozik. Az Úr szüntelenül közösségben volt Atyjával - micsoda példa ez számunkra! Miközben tanított a templomban, a vallási vezetők elé hoztak egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Azt kérdezték Jézustól, hogy meg kell-e kövezni a nőt az 5Móz 22,22 szerint, vagy sem. Igyekeztek az Urat dilemma elé állítani. Egyrészt, ha megerősíti a törvény kötelező érvényességét, valójában szembe kerül a római törvénnyel, minthogy a halálbüntetést megtiltották a zsidó hatóságoknak.
A FARIZEUSOK azzal törődtek, hogy védelmezték saját nyugalomnapjuk érdekeit (2., 10. v.). Jézus azonban már messzemenően jobb nyugalmat ajánlott az embereknek (Mt 11,28-29).
AZ ÚR nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt (Mt 5:17-19). Azért jött, hogy „betöltse". Vagyis meg akarja magyarázni igazi jelentését és a benne foglalt hallgatólagos következtetéseket; szavakon túl be akar hatolni szellemébe és alapelveibe. Vitája nem a törvénnyel van, hanem az írástudókkal és a farizeusokkal (Mt 5:20). Gondolkodjunk el az Úr három „kiemeléséről" a királyságba való bejutással kapcsolatosan. A belépéshez lényeges a bűnbánat (Mt 5:18,3), az újjászületés (Jn 3,5) és a helyes viselkedés (Mt 5:20). A 20. vers állapítja meg az egész beszéd témáját.
A HATODIK LÁTOMÁSBAN a repülő könyv, 1-4. v., a törvényt jelenti, valamint annak átkát, ha megszegik. A Sinai-hegyen adott két kőtábla parancsolatokat tartalmazott mind Istennel, mind emberrel kapcsolatosan. Itt a könyvtekercs két oldala azonos felosztású parancsolatot tartalmaz mindegyik kőtábláról, 3. v. Urunk beszélt a parancsról, hogy szeressük Istent, valamint az ember szeretésének parancsáról, mint olyanokról, amelyektől az egész törvény függ, Mt 22,37-40.
A 119. ZSOLTÁR A LEGHOSSZABB a könyvben, és egyike a legfontosabbaknak. Az egész Isten Igéjéről szól, és annak hatásáról a hívő ember életére és járására. Kulcsverse a következő lehet: „Mimódon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útát?", 9. v.
A ZSOLTÁR HÁROM utat ír le, amelyben Isten kijelenti önmagát.
(1) A teremtésben, 1-6. v.; (2) a Szentírásban, 7-11. v.; (3) a kereső léleknek, 12-14. v. Ez az egymást követő kijelentés sorrendje a Róm 1-3-ban is. Először a pogány világnak, írott kijelentés nélkül, azután a tanult és kulturált világnak, majd a zsidók által képviselt vallásos világnak.