02.26 Elismerés, de kitől?
„Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?" János 5,44
„Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?" János 5,44
Isten tetteit valóban ennyire jól kell értenünk és értelmeznünk. Itt a látható történésekből egy asszony helyesen következtetett Isten szándékára. Nem valószínű, hogy az Úr azt jelentette volna ki Mánóahnak és feleségének, hogy fiuk fog születni, ha meg akarta volna ölni őket. Az asszony helyesen érvelt, és érveléséből mi is tanulhatunk.
Ezek Elizeus utolsó pillanatai. Nyitott ablak előtt játszódtak le, 17. v. A nyitott ablak azt sugallja, hogy a lélek Istentől vár valamit, Dán 6., míg a csukott ajtó, 2,4 arra utal, hogy a lélek Istennel visszavonultságban van. Elizeus kezének a királyéra való ráhelyezése erő átadására enged következtetni, 16. v. Meg kell jegyezni, hogy az erőt az előtt adja át, mielőtt a feladatot megparancsolja, 17. v. Így az Úr Jézus is ad, mielőtt parancsol, és felhatalmaz, amikor elküld; vö. Jn 20,21-22; Csel 1,8.
AZ ÁLDÁS ÖRÖME életbevágóan fontos volt Izráel nemzete számára. Ebben volt egyetlen reményük a növekedésre és boldogulásra. Az Ábrahámnak tett korábbi ígéretben, amikor Isten kihívta őt Úr városából, 1Móz 12,1-3, az áldás és átok egybe volt kapcsolva. „Megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt." Az áldás és átkozás joga Istené, és Izráel jóléte azon mérhető, hogy tapasztalják-e Isten áldását.
„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4,13).
„Az az angyal, aki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket" (1Móz 48,16).