Thompson kisasszony egy olyan tanítónő volt, aki minden tanévben elmondta a tanítványainak:
- Fiúk és lányok, én egyformán szeretlek titeket. Nincsenek kedvenceim.
Természetesen ez nem volt teljesen igaz. A tanároknak igenis vannak kedvenceik, és ami még rosszabb, a legtöbb tanárnak vannak olyan diákjai, akiket egyszerűen nem szeretnek.
Ti vagytok a tanúim - így szól az Úr. (Ézs 43,10)
Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. (Mk 16,15)
A mai nap igéi:
Elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől. (1Móz 3,8)
Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen Isten szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk. (Zsid 4,13)
Köszönöm, Uram, hogy elszenvedted helyettem bűneim büntetését!
Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. (2Kor 5,19)
Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.
Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.
Azért van síró, hogy vigasztald,
az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved - azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
Ez a történet egy amerikai katonáról szól, aki végre hazafelé tartott, miután Vietnámban harcolt. San Franciscóból felhívta szüleit:
- Anya és apa, megyek haza, de szeretnék kérni tőletek egy szívességet. Szeretném hazavinni magammal egy barátomat.
- Természetesen! - jött a válasz. - Örülünk, hogy megismerhetjük.
- De van valami, amit tudnotok kell - folytatta a fiú. -A háborúban súlyosan megsebesült. Aknára lépett, és elveszítette egyik karját és egyik lábát. Nincs senkije, akihez mehetne, és szeretném, ha velünk lakhatna.
Milyen is egy gyermek? Olyan, mint aki egyenest az égből jött. Héberszójáték szerint: az eget szopja. Isten képe még torzítatlan benne. A világi okosság, a felnőttek mesterkedései még át nem formálták. Nem tud még semmiről és semmije sincsen. Hamvas, eredeti és közvetlen. Védettségben él, és mindenestül átadja magát azoknak, akik szeretik. Ámulva néz szét maga körül. Ami rossz, hamar elfelejti, s mindjárt fölfedez mindenben valamit, aminek örülhet. Örökké játszik, nem fárad bele napestig.