Igehely (történet): József, mint rabszolga 1Móz 37,12-36
Aranymondás/kulcsige: Zsolt. 34.20: "Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az ÚR."
Óracél: József példáján keresztül határozzák el magukban, hogy bármilyen élethelyzetben hűségesek lesznek Istenhez
Fő üzenet, központi igazság: Légy hűséges Istenhez, bármilyen helyzetbe is kerülsz!
Üzenet/téma:
1. Átvezetés, dalismétlés:
Hangulatkeltő játék:
2. Dicsőítés – énektanítás:
3. Ima:
4. Igevers-kincsgyűjtés:
5. A bibliai-igazság beültetése, történet:
Történet:
József cifra ruhát kapott apjától. Álmokat látott, elmondta testvéreinek. Ők irigykedtek rá – mert apjuk jobban szerette őt. Irigység – bűn – elválaszt Istentől. Testvérei erőszakosak voltak. József 17 éves.
1Móz.37. 12 Egyszer a testvérek elmentek Sikembe apjuk nyáját legeltetni. 13 Izráel ezt mondta Józsefnek: Testvéreid Sikemben legeltetnek. Gyere csak, elküldelek hozzájuk! József azt mondta neki: Kész vagyok rá. 14 Apja azt mondta neki: Menj és nézd meg, hogy jól vannak-e testvéreid és a nyáj. Azután számolj be nekem! Elküldte tehát Hebrón völgyéből, és ő elment Sikembe. 15 Amikor a mezőn bolyongott, találkozott egy emberrel, aki megkérdezte tőle: Mit keresel? 16 József azt felelte: Testvéreimet keresem. Mondd meg nekem, hol legeltetnek? 17 Az az ember így felelt: Elmentek innen, és hallottam is, amikor ezt mondták: Menjünk Dótánba! Elment tehát József a testvérei után, és megtalálta őket Dótánban. 18 Amikor távolról meglátták, még mielőtt a közelükbe ért, összebeszéltek, hogy megölik. 19 Ezt mondták egymásnak: Nézzétek, ott jön az álomlátó!
Csúfolódás, gonosz tervek forgatása - bűn
20 Gyertek, öljük meg, dobjuk bele egy kútba, és mondjuk azt, hogy vadállat ette meg. Majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból! 21
Hazugság - bűn
Amikor ezt Rúben meghallotta, meg akarta menteni a kezükből, és ezt mondta: Ne üssük agyon! 22 Majd ezt mondta nekik Rúben: Ne ontsatok vért! Dobjátok bele ebbe a kútba itt a pusztában, de kezet ne emeljetek rá! Így akarta megmenteni a kezükből és visszajuttatni apjához. 23 Amikor odaért József a testvéreihez, lehúzták róla a ruháját, a tarka ruhát. 24 Azután fogták, és beledobták a kútba. A kút üres volt, nem volt benne víz. 25 Ezután leültek enni. Föltekintve, látták, hogy éppen egy izmaeli karaván közeledik Gileád felől. Tevéik gyógyfűvel, balzsammal és mirhával voltak megrakva, amit Egyiptomba szállítottak. 26 Ekkor azt mondta Júda a testvéreinek: Mi haszna, ha megöljük testvérünket, és elföldeljük a vérét? 27 Gyertek, adjuk el az izmaelieknek, ne emeljünk rá kezet, hiszen a mi testünk és vérünk ő! A testvérei pedig hallgattak rá. 28 Közben azonban midjáni kereskedők mentek arra, fölhúzták Józsefet a kútból, és eladták Józsefet az izmaelieknek húsz ezüstért. Azok pedig elvitték Józsefet Egyiptomba. 29 Amikor Rúben visszatért a kúthoz, József már nem volt a kútban. Akkor megszaggatta a ruháját, 30 visszatért testvéreihez, és azt mondta: Nincs meg a gyerek! Jaj nekem! Hova legyek?
Rúben tudta, hogy őt, mint a legidősebb fiút, édesapja felelősségre fogja vonni József eltűnéséért
31 Akkor fogták József ruháját, levágtak egy kecskebakot, és belemártották a ruhát a vérébe. 32 Azután elküldték a tarka ruhát, elvitették apjukhoz, ezzel az üzenettel: Ezt találtuk. Nézd meg jól: a fiad ruhája ez, vagy sem? 33 Ő felismerte, és azt mondta: Az én fiam ruhája ez! Vadállat ette meg, biztosan széttépte Józsefet! 34 És megszaggatta Jákób a felsőruháját, zsákruhát tekert a derekára, és sokáig gyászolta a fiát. 35 Fiai és leányai mind vigasztalni igyekeztek, de nem akart vigasztalódni, hanem ezt mondta: Gyászolva megyek el fiamhoz a halottak hazájába. Így siratgatta őt az apja. 36 A midjániak pedig eladták Józsefet Egyiptomban Potifárnak, a fáraó főemberének, a testőrök parancsnokának.
Jegyzetek:
Tarka ruha– Csak a nagyon gazdagok engedhettek meg ilyen ruhát maguknak. A különleges szövési mód tette az ilyen ruhadarabot drágává.
József álmai – A bibliai korban Isten gyakran szólt álom által. Álmában az ember látomást látott, olykor Isten szólt az álomban (mint Jákóbhoz Bételnél). József álmát Istentől kapta. Bátyjai „álomlátó”-nak csúfolták, és Jákób is megdorgálta, mert nem ismerték fel, hogy az álmok Istentől jöttek.
Sikem– Város a későbbi Samáriában; a tíz törzs országának első fővárosa.
Dótán– Később egy város épült ezen a helyen. Elizeus próféta tartózkodási helye, amikor a várost körülvették a szírek. A próféta a város és a szírek között angyalsereget látott, mely oltalmazta a várost (2Kir 6,8–23).
Kút– Gödör keskeny nyílással, a földben váza alakúra képezték ki. Így a vizet sokáig megtartotta, mivel az nem tudott gyorsan elpárologni. A kút száját gyakran kővel takarták le.
Rúben viselkedése– Nem szeretetből akarta megmenteni öccsét, hanem mert félt, hogy édesapja őt vonja felelősségre haláláért. Rúben lelkiismerete azért sem lehetett már tiszta, amit nem oly régen Bilhával tett (1Móz 35,22).
Izmáeliek, midjániak – Mindkét nép Kánaán keleti részén lakott. A kereskedőkaraván, mely Egyiptom felé tartott, valószínűleg e két nép fiaiból tevődött össze. A midjániak Ábrahám és Ketúrá fiának, Midjánnak a leszármazottai voltak (1Móz 25,2 és 36,35); az izmáeliek pedig Izmáeltől származtak. (Sok izmáelit hívnak még ma is Izmáelnek.) Ez a vegyes társaság vitte tehát Józsefet Egyiptomba. Csodálatos, hogy Isten Józsefnek ezeket a távoli rokonait is felhasználta, hogy őt Jákób (Izráel) népének megmentőjévé tegye!
Potifár, a főember– „Rá ajándéka”. (Rá egyiptomi isten, akit a sátánisták is tisztelnek.)
Potifár eunuch lehetett. A héber szó, melyet mind Károli, mind az új fordítás „főember”-nek fordít, voltaképpen „herélt”-et jelent, de „háremőrt”, „udvari ember”-t is (Eszt 4,4; 2Kir 8,6).
Testőrök– Valószínűleg a király testőrsége, akik itt ítéletvégrehajtók egyben.
Zsolt.37. 5 Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: 6 világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. 7 Légy csendben, és várj az Úrra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja!
1Jn.4. 20 Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. 21 Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.
József 17 éves – rabszolga, 10 évig Potifárnál, 4 év börtön, 110 évet élt.
A bűnök és következményei:
A történet beszédes példája annak, hogy a bűnök további bűnökhöz vezetnek, sokszor szinte láncreakciószerűen (vö. Jak 1,14–15). Keressük meg a gyerekekkel a történetben előforduló vétkeket, bűnöket, és azok következményeit Jákób, József és a testvérei részéről!
– előnyben részesítés és kivételezés
– árulkodás és dicsekedés
– irigykedés és gyűlölet
A gyűlölet szó már maga is a gyilkosságra utal, hiszen aki gyűl-öl, abban az ölés indulatai gyűlnek össze, még akkor is, ha nem teszi meg. Ezért mondja Jézus a Hegyi Beszédben, hogy a „Ne ölj!” parancsolat arra is vonatkozik, aki haragszik atyjafiára (Mt 5,21–22).
Melyik az a bibliai példa, amikor a gyűlölet ténylegesen is testvérgyilkossághoz vezetett? (Kain és Ábel)
Bizony, a bűneset óta ott él bennünk a hajlam a másik ember iránti gyűlöletre.
Comments