Igehely (történet): Mózes elhívása 2Móz 2,23-25; 2Móz 3
Aranymondás/kulcsige: Róm. 11.29: "...az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok."
Óracél: Lássák meg Mózes életében, hogy Isten nem mond le rólunk, akármekkora bűnt is követünk el. Idős korban is lehet Istennek szolgálni.
Fő üzenet, központi igazság: Isten a bűneink ellenére sem mond le rólunk: Neki engedelmeskedve nagy dolgokat lehet véghezvinni.
Üzenet/téma:
1. Átvezetés, dalismétlés:
Hangulatkeltő játék:
2. Dicsőítés – énektanítás:
3. Ima:
4. Igevers-kincsgyűjtés:
5. A bibliai-igazság beültetése, történet:
2Móz.2. 23 Közben hosszú idő telt el, és meghalt Egyiptom királya. Izráel fiai pedig sóhajtoztak a szolgaság miatt, kiáltottak, és a szolgaság miatt való jajgatásuk feljutott Istenhez. 24 Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségére. 25 Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek. 3Móz1 Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette.
1Móz.46. Így majd letelepedhettek Gósen földjén, mert az egyiptomiak utálatosnak tartanak minden juhpásztort.
Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez.
Sínai hegy, Hóreb hegységben (térkép). A „pusztában” tud Isten tanítani! Az emberi természet porba hull (büszkeség) – nincsenek hamis „tollak”, nincs megjátszás – az vagy, aki vagy.
2 Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor.
Zsid.12. 29 Mert a mi Istenünk emésztő tűz. – a bennünk és a körülöttünk lévő, az Ő szentségével nem egyezőt emészti
3 Akkor ezt mondta Mózes: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? 4 Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, kiáltott neki Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! 5 Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állasz! 6 Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. 7 Az Úr pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltozásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. 8 Le is szállok, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és jebúszi nép helyére. 9 Bizony, eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása; látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. 10 Most azért menj! Elküldelek a fáraóhoz, vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból! 11 Mózes azt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból? 12 De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek. Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezeted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok tisztelni az Istent. 13 De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? 14 Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok. 15 Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, és így szólítsatok meg engem nemzedékről nemzedékre! 16 Menj, gyűjtsd össze Izráel véneit, és ezt mondd nekik: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene megjelent nekem, és azt mondta: Számon tartom mindazt, amit ellenetek Egyiptomban elkövettek, 17 és elhatároztam, hogy elviszlek benneteket az egyiptomi nyomorúságból a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és jebúszi nép földjére, a tejjel és mézzel folyó földre. 18 És ha hallgatnak a szavadra, akkor menj be Izráel véneivel együtt Egyiptom királyához, és ezt mondjátok neki: Az Úrral, a héberek Istenével találkoztunk. Hadd menjünk azért háromnapi útra a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az Úrnak! 19 Én ugyan tudom, hogy az egyiptomi király nem engedi meg, hogy elmenjetek, hanem csak az erőszaknak enged. 20 De kinyújtom a kezem, és megverem Egyiptomot mindenféle csodával, amelyeket véghezviszek benne. Majd azután elbocsát benneteket. 21 És jóindulatot támasztok e nép iránt az egyiptomiakban, úgyhogy amikor eljöttök, nem jöttök üres kézzel. 22 Minden asszony kérjen a szomszédasszonyától és lakótársától ezüst és arany ékszereket, meg ruhákat. Adjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, és meneküljetek Egyiptomból.
Történet:
Mózes negyven évig pásztorkodott Jetrónál (Midján papja volt). Közben feleségül vette Cippórát, és két fiuk született. Egyik nap (Kr.e.1446) nyájával a Hóreb hegység, Sínai hegyéhez jutott. Az Úr angyala*, aki már máskor is szólított meg embereket, mint Ábrahámot vagy Hágárt a pusztában, valamint Jákóbot Penúél mellett, most megjelent Mózesnek egy égő csipkebokorból. A különös jelenség magára vonta Mózes figyelmét. Éppen elégszer látott már ilyen száraz bokrot égni, hiszen a tüzes nap könnyen lángra lobbanthatta a száraz ágakat. Annál csodálatosabb volt, hogy ez a bokor nem hamvadt el a lángokban. Így szólt hát Mózes magában: „Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor?”
Maga az Úr szólította meg a csipkebokorból, majd parancsára leoldotta saruit a lábairól, mert szent helyen állt. Ezután így mutatkozott be az Úr: „Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.” Erre Mózes eltakarta az arcát, valószínűleg köntöse szélével. Félt Istenre tekinteni.
Az Úr arról beszélt, hogy látta népe elnyomott helyzetét Egyiptomban, s meghallotta sanyargatóik miatti jajkiáltásukat. Elhatározta, hogy kiszabadítja, s egy tágas, tejjel és mézzel folyó földre viszi őket. Ez Kánaán földje, melyen kánaániak és más népek, hettiták, emóriak, perizziek, hivviek és jebúsziak éltek*. Az Úr ismerte az izráeliták nyomorúságát. Megbízást adott hát Mózesnek, amire eddig őt készítette: „Most azért menj! Elküldelek a fáraóhoz, vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból!” Mózes egész másként reagált, mint ahogy fiatalabb éveiben tette volna. Akkor tele volt önbizalommal, s azonnal kész lett volna indulni. Ám azóta megtanulta, milyen kicsi és erőtlen önmagában. „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból?” – válaszolta.
Az Úr biztosította Mózest segítségéről és támogatásáról. Ő maga lesz velük, amit egy különleges jellel is megerősít: „mikor kihozod a népet Egyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek.”
„Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik?” – kérdezte Mózes.
„VAGYOK, AKI VAGYOK”* – válaszolt Isten Mózesnek. Ez a neve. Ezzel utalt örök jelenlétére, változatlanságára és hűségére, s az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségre, mely változatlanul beteljesítésre várt. (JHVH)
Isten ezután konkrét utasításokat adott Mózesnek. Keresse fel az izráelitákat, s mondja el nekik, hogy atyáik Istene jelent meg neki. Ismételje el Isten ígéreteit: az Úr vezeti ki népét az egyiptomiak elnyomásából Kánaánba. Majd a vezetőkkel együtt menjen el Egyiptom királyához, s kérje meg, hogy a népet engedje el három napra a sivatagba, hogy Istenüknek, az Úrnak áldozzanak.
Az Úr előre elmondta, hogy Egyiptom királya nem fogja elengedni a népet, csak az erőszaknak engedve. De Isten megveri az országot mindenféle csodával. Csak ezek után fogja a fáraó elengedni a népet. Az Úr jóindulatot támaszt az egyiptomiakban, s azok megajándékozzák a zsidókat ezüst és arany tárgyakkal, amikor az országot elhagyják.
Mózes mindenféle kifogással próbálkozott. „Nem jelent meg neked az ÚR” – fogják mondani. Isten bátorításként két csodát adott, amit Izráel vezetői előtt be kell majd mutatnia. A botja kígyóvá vált. Majd az Úr parancsára megragadta a farkánál fogva – és a kígyó visszaváltozott bottá.
Másodszor Mózesnek a keblébe kellett tennie a kezét. Mózes megtette – újból egy hittel vállalt cselekedet –, s aztán elővette. Az előbb még oly egészséges keze bélpoklos* lett, fehér, mint a hó! Milyen megdöbbentő! Mózes tudta, hogy a lepra szörnyű betegség, ahol hosszú szenvedés után a halál következik. Majd újra bedugta kezét a ruhájába, s ugyanolyan egészségesen húzta ki, mint az előbb volt.
S ha még mindig nem akarnak hinni neki, Mózesnek egy harmadik csodát is meg kell tennie. A Nílus vizét öntse a földre, s a víz vérré válik.
Mózes, e csodák ellenére, még mindig habozott a küldetésében. „Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló (a szavak embere)”* – mondta. Ez régóta így van („sem tegnaptól, sem tegnapelőttől fogva”), és azzal sem javult semmi, „hogy szólottál a te szolgáddal”. „Mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok (nehézkesen, akadozva beszél).” (Károli)
Az Úr megfeddte Mózest. Vajon nem Õ adott-e szájat az embereknek, illetve nem Õ tette némává és siketté, látóvá vagy vakká őket? Megígérte: „Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!” De Mózes még mindig nem adta meg magát: „Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz!” Ekkor az Úr haragra gerjedt Mózes ellen, és azt mondta, Mózes testvére, a lévita Áron* fog vele menni. Ő jól tud beszélni. Már jön is elébe. Csak adja szájába a szavakat, ő majd beszél a néppel.
Az Úr pedig segíteni fog nekik. A vezető azonban Mózes marad („te pedig istenként állsz mellette”). Így aztán Mózesnek engedelmeskednie kellett, hogy teljesítse az Isten által rábízott feladatot. „Vedd a kezedbe ezt a botot is, és tégy vele jeleket!” – mondta az Úr, Mózest Egyiptomba küldve.
Jegyzetek:
- Az Úr angyala– Jézus (Jákób tusakodik Vele, Józsuénak megjelenik, Sámson anyjának megjelnik)
- Kánaáni népek– kéniek, kenizziek kadmónak, hettiták (Hám, Hét), perizziek refáiak, emóriak, kánaániak, girgásiak, jebusziak
- VAGYOK, AKI VAGYOK– „Ő van”, Jahve, népének szövetséges Istene. A bizonyos körökben használt „Jehova(h)” szó magánhangzók és mássalhangzók félreértéséből alakult: a JHVH szó mássalhangzói az Adonaj (Úr) szó magánhangzóival vegyültek, amely nevet a zsidók – (akik Jáhveh nevét nem akarták kimondani, nehogy véletlenül vétsenek a parancsolat ellen) – a Jáhveh név helyett használták.
Én VAGYOK az élet kenyere, … a világ világossága, … a jó pásztor, … a feltámadás és az élet, … igazi szőlőtő, …fényes hajnalcsillag, … Alfa és Omega,
- Bélpoklosság– Más szóval: lepra. Itt találkozunk vele először a Bibliában. Ennél a leprafajtánál a bőr fehérré válik. Ezt látjuk Géházinál, Elizeus próféta szolgájánál is (vö. 2Kir 5,27). Ma már gyógyítható betegség. Ha nem kezelik, akkor elhalnak a szervek, lehull az orr és a fül is, kihull a haj, gyakran megvakul a beteg.
- Nem a szavak embere– István úgy beszél a Nagytanács előtt Mózesről, mint hercegről, aki „hatalmas szavakban és cselekedetekben” (ApCsel 7,22). Mindez a pusztában töltött negyven esztendő alatt alaposan megváltozott.
- Áron, a lévita– Az Úr Áron származására utal: Amrám és Jókebed fia Lévi törzséből származik (2Móz 6,16–20) Jákób –> Lévi –> Koháth -> Amrám –> Áron, Mirjám, Mózes.
Comments