Igehely (történet): Dávid és Betsabé 2Sám 11
Aranymondás: Róm 6, 23 Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.
Óracél: Ébredjenek rá az őszinteség és a bűnvallás fontosságára mind az Istennel, mind az emberekkel való kapcsolataikban.
Központi üzenet: Isten nem kivételezik senkivel, ha bűnről van szó. (Istennél nincs protekció)
Éneklés:
Bibliai történet:
Előzmények: Meghal Saul, Jonátán. Dávid Izrael királya lesz.
Dávid király Jeruzsálemben; a város elfoglalása 2Sámuel 5,1-12.(13-25) (1Krónikák 11,1-9)
Dávid Jeruzsálembe viteti a szövetség ládáját 2Sámuel 6 (1Krónikák 13; 15-16)
Dávid templomot akar építeni; Isten ígérete Dávidnak 2Sámuel 7 (1Krónika 17)
Dávid gondoskodik Mefibósetről 2Sámuel 9
Dávid a környező népekkel szemben megszilárdította országa helyzetét. Jónátánnak tett ígérete szellemében gondoskodott barátja fiáról, a sánta Mefibósetről, aki megbecsült vendég volt Jeruzsálemben, a király asztalánál.
2Sám 11
Dávid, az Isten szíve szerint való férfi, nehéz időkben mindig az Úrban bízott. Hű volt hozzá, szívből szolgálta Őt, és megtartotta parancsait. Az Úr gazdagon megáldotta őt olyan nagy országgal, amelyben a legteljesebb béke és nyugalom honolt. Csak néhány peremvidéken volt még nyugtalanság.
Az ammóniak* már korábban adófizetői voltak Dávidnak, de fellázadtak az arámokkal együtt. Az arámokat megverte Jóáb, mialatt Abisaj az ammóniakat féken tartotta. Az ammóniak visszavonultak fővárosukba, Rabbába*, egy csaknem bevehetetlen várba. Tavasszal, amikor az új háborús évad elkezdődött, Dávid parancsot adott fővezérének, Jóábnak, hogy Izráel seregével vonuljon az ammóniak ellen.
Jóáb körülzárta Rabbát, ami hosszú ostromot ígért (az ostrom körülbelül két évig tartott; közvetlenül Salamon születése után foglalták el a várost).
Dávid Jeruzsálemben maradt. Egyik este fölkelt fekhelyéről, és palotája tetején sétált. A palota magasan állt, így beláthatott más házak kertjébe. (Keleten abban az időben a jómódúak háza egy kertet fogott körül fürdőmedencével.) A tetőről egyik tisztje házában meglátott Dávid egy nagyon szép asszonyt, aki éppen fürdött. (Ez tisztálkodási szertartás volt a menstruáció után. Erre találunk utalást a 4. versben: „éppen azelőtt tisztult meg tisztátalanságából”.) Dávidban fellángolt a vágy, hogy magáévá tegye az asszonyt, és engedett a kísértésnek. Nem ismerte az asszonyt, de egyik szolgájától megtudta, hogy Betsabénak hívják („eskü leánya”), Eliám leánya (vagy Ammiélé, lásd 1Krón 3,5; ahol Batsúa a neve), és a hettita Úriás* felesége.
Bár Dávid tudta, hogy Betsabé férjnél van, mégis a vágyára hallgatott (10. parancsolat- 2Móz 20. 17 Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé!). Magához vitette, és vele hált (a 7. parancsolat elleni bűn 2Móz 20. 14 Ne paráználkodj!). Betsabé aztán hazament, és nemsokára üzenetet küldött Dávidnak. Gyermeket vár. Most ki fog derülni Dávid bűne, hisz abban az időben Úriás nem volt otthon. Mit tegyen? Bűnvallás és bocsánatkérés helyett követet küldött Jóábhoz, hogy küldje haza azonnal Úriást Jeruzsálembe.
Jóáb elküldte Úriást Dávidhoz, aki szívélyesen fogadta tisztjét a palotában. Megkérdezte tőle, hogy áll Rabbá ostroma, majd azt mondta Úriásnak, menjen haza, mosakodjék meg, és pihenje ki magát.
Úriás elbúcsúzott a királytól. Dávid ajándékot is vitetett neki. Remélte, hogy Úriás szeretkezni fog feleségével, Betsabéval. Ha majd később megszületik a gyermek, mindenki azt gondolja, hogy Úriástól való. Ravasz gondolat volt ez Dávidtól…
De Úriás nem ment haza! A palota bejáratánál aludt a király szolgáival.
Dávid meghallotta ezt, és megint magához rendelte Úriást. „Hiszen nehéz út áll mögötted! Miért nem mentél akkor haza?” Úriás Dávidot megszégyenítve válaszolt: „A láda, meg Izráel és Júda sátrakban laknak; az én uram, Jóáb és uramnak a szolgái pedig a nyílt mezőn táboroznak. (Ebből látszik, hogy a ládát magukkal vitték, amikor harcba mentek.) Hogyan mehetnék akkor én haza, hogy egyem, igyam, és feleségemmel háljak? Az életedre, a lelkedre mondom, hogy nem teszem ezt!”
Dávid nem tudott semmit sem mondani erre. Mást kell kitalálnia… „Maradj itt még ma, és holnap elbocsátlak!”
Dávid Úriást egészen másnapig váratta, abban a reményben, hogy megerősödik benne a vágy Betsabé után. Dávid akkor meghívta, hogy vele egyék, és leitatta őt. Talán most elfelejti Úriás a kötelességét, és mégiscsak hazamegy. De a hű katona megint a király szolgáival aludt, és nem ment haza.
Dávid tudott még egy megoldást, hogy megmeneküljön a házasságtörés szégyenétől. A lehető leggyorsabban hivatalosan feleségül kell vennie Betsabét. De ehhez először Úriásnak meg kell halnia…
Másnap reggel Dávid magához rendelte Úriást, és egy levelet adott át neki Jóáb számára. Akkor Úriás elindult Rabba felé a levéllel, mely a saját halálos ítéletét tartalmazta. (Az ilyen leveleket aztán a történelemben „Úriás-levél”-nek nevezték.)
Jóáb elolvasta Dávid parancsát: „Állítsátok Úriást az arcvonalba, ahol legerősebb a harc, azután húzódjatok vissza, hogy levágják, és meghaljon!” Dávid ezzel gyilkos lett! És Jóáb engedelmeskedett?
Igen, számára a parancs parancs volt, és ő is gyilkos volt már. Gondoljunk Abnérre, hogyan ölte meg őt Jóáb (lásd 2Sám 3,27). Úgy történt, ahogy előre látható volt: Úriást lelőtték Rabba faláról, s elesett a legénység több tagjával együtt, akiknek parancsnoka volt. Jóáb követet küldött Dávidhoz Jeruzsálembe, akinek jelentést kellett tennie a háború kimeneteléről. A követ elmondta Dávidnak, hogy az ammóniak kitörtek a várból, s akkor az izráeli katonák közel kerültek a várfalhoz. A várfalról azonban lőtték őket.
Akkor halt meg a hettita Úriás is.
Mikor Dávid ezt az utolsó hírt meghallotta, lakonikusan azt felelte: „Mondd meg Jóábnak: Ne tartsd ezt olyan bajnak, mert a fegyver hol ezt, hol azt pusztítja el. Harcolj még erősebben a város ellen, és rombold le!”
Amikor Betsabé meghallotta, hogy a férje meghalt, elsiratta őt. A gyászidő (három hónap?) letelte után Dávid magához hozatta az asszonyt. Most hivatalosan a felesége lett, és néhány hónap múlva fiút szült.
Ez mind az Úr akarata ellenére történt.
Dávid tudta jól, hogy vétkezett. Ismerte az Úr parancsolatait, ami kitűnik zsoltáraiból. De megkeményítette szívét, és saját kedve szerint cselekedett. Minden az ő kívánsága szerint történt, de az Úr nem hagyta a rosszat büntetlenül.
2Sám 12
Az Úr elküldte Dávidhoz Nátán prófétát. Amikor bebocsátották, egy történetet mondott el a királynak.
Élt egy városban két ember, egy gazdag és egy szegény. A gazdagnak sok juha és marhája volt. A szegénynek viszont csak egy báránykája, azt is úgy vette. Együtt nőtt fel a gyermekeivel. A kezéből evett, poharából ivott, és az ölében aludt; mintha csak a lánya volna.
A gazdaghoz egyszer egy vendég érkezett, aki sajnált a maga juhai és marhái közül hozatni, hogy levágja és elkészítse. Elvette hát a szegény ember bárányát, és azt készítette el vendége számára.
Amikor ezt hallotta, Dávid nagyon dühös lett. Azt mondta Nátánnak: „Az élő Úrra mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt tette (meg kell halnia, nem az ószövetségi törvény szerint)! A bárányért négyszer annyit kell fizetnie (vö. 2Móz 22,3), mivel ezt tette, és mivel könyörtelen volt.”
Akkor Nátán azt mondta Dávidnak: „Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Én kentelek fel Izráel királyává, és én mentettelek meg Saul kezéből. Neked adtam uradnak házát, és a te öledbe adtam urad feleségeit. És ha ezt kevesellted volna, még sok mindent adtam volna neked. Miért vetetted meg az Úr szavát, miért tettél olyat, ami nem tetszik neki?! A hettita Úriást fegyverrel vágattad le, hogy a feleségét feleségül vehesd; őt magát pedig meggyilkoltattad az ammóniak fegyverével! Ezért nem távozik el soha a fegyver a te házadtól* (mindig harc lesz Dávid házában), mivel megvetettél engem, és elvetted a hettita Úriás feleségét, hogy a te feleséged legyen… Éppen a saját házadból fogok bajt hozni rád. Feleségeidet szemed láttára veszem el, és másnak adom*… Mert te titokban cselekedtél, de én egész Izráel előtt és napvilágnál cselekszem ezt!”
Dávid mélyen megrendült. „Vétkeztem az Úr ellen!” – mondta Nátánnak.
Kemény szíve megnyílt az Úr előtt, és mély bűnbánattal vallotta meg bűnét. Ezzel a Sátán kísérlete, hogy Dávidot elszakítsa Istentől, nem sikerült. Az Úr megbocsátott Dávidnak, és helyre állt a kapcsolat közöttük. Újszülött fiának viszont meg kell halnia, mert Dávid ezzel a dologgal okot adott az Úr ellenségeinek a gyalázkodásra.
Amikor Nátán elment, Betsabé fiacskája súlyos beteg lett.
Dávid könyörgött Istennek, hogy gyógyítsa meg a gyermeket (Gondoljunk itt a Zsolt 51-re, melyben Dávid leírta az imádságát.
Zsolt 51. 1 A karmesternek: Dávid zsoltára, 2 abból az időből, mikor nála járt Nátán próféta, mert bement Dávid Betsabéhoz. 3 Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! 4 Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem! 5 Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van. 6 Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted. 7 Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem. 8 Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem. 9 Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. 10 Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél. 11 Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! 12 Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! 13 Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! 14 Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen, 15 hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád. 16 Ments meg, mert vért ontottam, ó Isten, szabadító Istenem! És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem. 17 Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám. 18 Hiszen a véresáldozatot nem kedveled, és ha égőáldozatot adnék is, nem vennéd szívesen. 19 Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem! 20 Tégy jót a Sionnal kegyelmesen, építsd fel Jeruzsálem kőfalait! 21 Akkor majd kedveled a helyesen bemutatott áldozatokat, az égőáldozatot és a teljes áldozatot. Akkor majd áldozhatnak oltárodon bikákat.
Böjtölt, nem evett, nem ivott, és egész éjszaka a földön feküdt. Szolgái föl akarták állítani, hogy egyék, de Dávid nem akarta. Hét napig tartott ez így. Akkor meghalt a gyermek.
Dávid szolgái nem merték a királynak megmondani: „Hiszen amikor még élt a gyermek, és szóltunk hozzá, akkor sem hallgatott a szavunkra. Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a gyermek?! Még valami bajt csinál!”
Dávid látta, hogy szolgái suttognak maguk között, és rájött, hogy meghalt a gyermek. Megkérdezte: „Meghalt a gyermek?” „Meghalt” – felelték a szolgák. Felkelt akkor Dávid, megfürdött, megkente magát, tiszta ruhát vett fel, bement a sátorba, melyet a szövetség ládája számára állíttatott, hogy imádkozzék. Amikor a palotába visszatért, enni kért.
A szolgák ezt nem értették. Megkérdezték tőle: „Miért tetted ezt? Amíg élt a gyermek, böjtöltél és sírtál, de amikor meghalt a gyermek, fölkeltél és ettél.”
Dávid így felelt: „Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán könyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyermek. De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám.” Dávid itt kijelentette, szilárdan hiszi, hogy a gyermek az Úrnál van, akihez majd ő is megy, ha meghal. (Ez egyike azon kevés helyeknek, ahol a halál után Istennél való életről van szó.)
Dávid megvigasztalta Betsabét, aki nemsokára egy fiúgyermekkel ajándékozta meg őt. Dávid Salamonnak („béke”) nevezte el, úgy, ahogy az Úr megparancsolta neki (lásd 1Krón 22,9).
1Krón 22. 8 De az Úr igéje így szólt hozzám: Sok vért ontottál, nagy háborúkat viseltél. Nem építhetsz házat az én nevem tiszteletére, mert sok vért ontottál ki előttem a földre. 9 De fiad fog születni, ő a nyugalom embere lesz, mert nyugalmat adok neki a körülötte levő összes ellenségtől. Salamon lesz a neve, mert békességet és nyugalmat adok Izráelnek az ő idejében.
Az Úr szerette a gyermeket. Nátán az Úr parancsára különleges nevet adott neki: Jedidja, akit az Úr szeret, vagy aki az Úr kedvence. Később mindig Salamonnak nevezték. Ez a név azt jelenti: „békefejedelem”.
Az Úr Dávid és Betsabé mindkét gyermekét szerette. A szülők bűnéért tehát nem a gyermekek bűnhődtek.
Beszélgetés / játék: Hol játszódik a történet? Mit csinált Dávid egyik este? Kicsoda Betsabé? Hol van Úriás eközben? Mi lesz az "egy éjszakás kaland" következménye? Hogyan próbálja meg Dávid megoldani a problémát? Sikerül neki? Mit tesz ezután Dávid? Mit szól az Úr ahhoz, amit Dávid tett? Kit küld el az Úr, hogy ráébressze Dávidot, arra, hogy mit is tett valójában? Hogyan reagál Dávid erre? Mi a bűn következménye?
Alkalmazás: Dávid Isten kiválasztottja volt, Izrael királya, zsoltáríró. Mégis, amikor vétkezett, Isten számon kérte rajta bűnét, nem tett vele kivételt. Beszélgessünk el arról, hogy mi az a bűn, milyen következménye van az ember életében és az ember Istennek való kapcsolatában. Mit tegyünk akkor, amikor bűnt követünk el? Hogyan állítsuk helyre a jó kapcsolatot Istennek és emberekkel? 1Ján 1,9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Beszélgessünk az őszinteség fontosságáról a kapcsolatokban.
Jegyzetek:
Ammóniak – Lót és fiatalabbik leánya utódai (1Móz 19,38).
Rabba – Erős város, mely ellen Dávid többször is felvonult. A „királyi város” és amit Jóáb „víziváros”-nak nevezett (2Sám 12,26–27), valószínűleg a megerősített vár volt, amelyben a királyi palota állt.
Hettita Úriás – A hettiták eredetileg Kánaán lakói voltak. Ábrahám Het fiaitól egy sírt vásárolt (lásd 1Móz 23,7kk). Úriás, éppúgy mint a kerétiek és a pelétiek, Dávid elitcsapatához tartozott. Az Úriás név azt jelenti: Jahve az én világosságom. Ez arra utal, hogy szülei (ősei) már zsidó hitre tértek.
Nem távozik soha a fegyver a te házadtól – Már Dávid életében valóra vált ez: Absolon, Dávid egyik fia, megölte testvérét, Amnónt (2Sám 13,23–39); Absolon államcsínye és halála (2Sám 15 – 18) Adónijjá, Dávid másik fia államcsínye és halála (1Kir 1). Betsabé első gyermekével együtt tehát Dávid négy gyermeke halt meg.
Dávid feleségeit szeme láttára adják másnak – Absolon Dávid másodrangú feleségeit nyilvánosan (2Sám 16,20–23) megbecstelenítette.
A kívánság nagy bűnre visz – A tizedik parancsolat: „Ne kívánd felebarátod feleségét”, a Törvény záró része. Ez elgondolkoztató: sok bűn vezethető vissza a kívánásra. Származhat belőle gyilkosság, hazugság, paráznaság, lopás. Ebben az esetben paráznaság és gyilkosság történt. Figyelmeztessük a gyerekeket komolyan a bűnös kívánságok következményeire!
Jak 1. 12 Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. 13 Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. 14 Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. 15 Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. 16 Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim:
A megbánást megbocsátás követi – Dávid megbánása őszinte volt. Isten akkor mindjárt meg is bocsátotta a bűnét. Ami nem azt jelenti, hogy a büntetést is elengedte. Sok úgynevezett megbánás célja a büntetés elkerülése. Arról van szó, hogy tudjuk, Isten ellen vétkeztünk, és ezzel az Ő dicsőségének kárt okoztunk. A büntetés megérdemelt, és végre is kell hajtani. Az Úr a megbocsátással néha el akarja engedni. Azzal, hogy az Úr Jézus a büntetést elhordozta, lehetővé vált, hogy aki hisz Őbenne, az ne vesszen el, hanem örök élete legyen (Ján 3,16).
Házasságtörés – Ha egy nős férfival vagy férjes asszonnyal valaki ágyba bújik, az házasságtörés, bűn a 7. parancsolat ellen. Mondjuk el a gyermekeknek, hogy ennek kezdete a kívánság. Olvassuk el velük a Mt 5,27–28-ból, amit Jézus erről mondott! Mutassunk rá, hogy ez a mai világi erkölccsel ellentétes! Lásd a Zsid 13,4-et is.
Mt 5. 27 „Hallottátok, hogy megmondatott: Ne paráználkodj! 28 Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében.
Zsid 13. 4 Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten.
Tékozló fiú:
Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. (Lk 15,21)
Izgalmas kérdés volt, hogy visszafogadja-e az apa ezt a fiút. Azok után, ahogyan elment, s ahogyan eltékozolta örökségét, mire számíthat?
„Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt."
Ez a megbocsátás jele volt.
A bocsánat előbb készen volt a számára, mint ahogyan bocsánatot tudott kérni. Ilyen az Isten szeretete.
Akkor most már nem is kell elmondani a bűnvallást, amelyet kigondolt? De igen. El is mondja: vétkeztem, nem érdemlek semmit, de ha lehet, szeretnék újra itthon szolgálni.
Miért kell ezt elmondani? Mert a bűnvallás teszi szabaddá a kezünket, amellyel elfogadjuk, megragadjuk a bocsánatot.
A bűntudat, a lelkifurdalás még nem bűnvallás. Azt nem követi felszabadulás és békesség. Ha világosságra hozzuk a bűnt, és elválunk tőle, akkor lesz miénk a feloldozás.
Ez nagyon fontos mozzanat a hívő életre vezető úton: amit Isten már bűnnek ítélt, azt néven nevezni, kimondani és elhagyni.
A tékozló fiú éppen ebben példa: otthagyta a disznóságait, és újra alárendelte magát az apja akaratának (otthon akart dolgozni).
Ez a megtérés: tudom, hogy miből, és tudom, hogy kihez térek meg.
Ekkor szólal meg az apja, ekkor áll helyre a megszakadt közösség vele, ekkor hangzik el: ez az én fiam, aki meghalt és feltámadott. Itt kezdődik az új élet.
Ezt is vegye komolyan minden hazatérő tékozló ember: ha megvallottuk, Isten megbocsátotta, és nem hivatkozik rá többé.
Nem azért, mert elnéző, hanem azért, mert bűneink büntetését Jézus elszenvedte a kereszten. S a bűnvallás során mi erre való tekintettel kapunk bocsánatot. Ez tehát mindenestől Isten ajándéka. Mi csak felismerjük, hogy rászorulunk, és hittel komolyan vesszük.
A magunk megalázása és az őszinte, konkrét bűnvallás, a bűnök elhagyása, és egyedül az Isten kegyelmében való reménykedés - ezek a megtérés mozdulatai. Aki így leszáll a maga csinálta trónusról, azt Jézus maga mellé ülteti majd az ő trónjára. Aki leveti díszruháját, kap tőle fehér ruhát (bocsánatot). És aki hittel kiált kegyelemért, annak ő ezt ígéri: „Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom." (Ézs 65,24)
„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." 1Jn 1,9
Tegyük fel azonban, hogy valaki azt mondja: „Tudom, hogy Isten megbocsátott nekem, de én nem tudok magamnak megbocsátani." Ez igen kegyesen hangzik, valójában azonban Istent gyalázza meg vele az ember. Ha Isten megbocsátott, akkor azt akarja, hogy ezt a bűnbocsánatot hit által elfogadjam: örüljek neki, és mint megtisztított edény szolgáljak Neki.
Amikor megbántanak, akkor a lelkiismeretünkben megszólal az igazságosság elve: „Kárt okoztak nekem, és ezt meg kell fizetnie valakinek!” A kár és a fizetség szót szándékosan használom, mert ahogyan anyagi kárt lehet okozni valakinek, ugyanúgy lehet lelki kárt is okozni. Lelki károm keletkezik, amikor megbántanak. Alaphelyzetben attól várjuk a fizetséget, aki elkövette a kárt. De lehetséges az is, hogy valaki más fizessen a tettes helyett: pl. egy kezes, vagy valaki, aki átvállalja a felelősséget és a fizetséget. A megbocsátás ez utóbbinak egy speciális esete, amikor is pont az a személy vállalja át a fizetséget, akit a kár ért. Ez különleges, és nem is nagyon jellemző a mai világunkban. Például tegyük fel, hogy a károsított ember szereti azt a személyt, aki kárt okozott neki.
A szeretet miatt azt mondja a károsult: hogy „megbocsátok neked”.
Ez nem azt jelenti, hogy „Nem történt semmi”.
Sem azt, hogy „Nem keletkezett károm”.
Sem azt, hogy „Neked van igazad, és végül is helyeslem, amit tettél”.
Sem azt, hogy „Elfelejtem az esetet, mintha szenilis lennék”.
Ha a szótárunkban a megbocsátás ezek közül valamelyiket jelenti, akkor szinte lehetetlen lesz számunkra megbocsátani. Mert egyszerűen nem igazságos és sérti az igazságérzetünket.
A jó hír az, hogy a megbocsátás ezek közül egyiket sem jelenti, hanem a következő igaz rá:
A megbocsátás azt jelenti, hogy a saját erőforrásomból finanszírozom az engem ért kár helyreállítását.
Anyagi kár esetén könnyen el tudjuk képzelni például, hogy veszek egy új lámpát az összetört helyett, megjavítom a betört ablakot, amit a másik tönkretett. Valahogy így van ez a lelki károkkal is. Ha megbocsátunk, akkor vállaljuk a sértés vagy megbántás elszenvedését. A megbocsátás ezért fájdalmas és nehéz. Anyagi fogalmakkal egyszerűen kifejezve: költséges.
A megbocsátáshoz fontos értenünk ezeket.
A megbocsátás nehézségének másik fő oka, hogy nincs hozzá erőnk.
Azaz bár szeretnénk, de „nincs elég lelki tőke a lelki bankszámlánkon, amiből ki tudnánk mi fizetni a nekünk okozott kárt”.
Itt jön be a képbe Isten. Isten minden hatalom végső forrása, a lelki javaknak is. Így ha Isten finanszíroz minket, akkor lesz elég lelki erőnk megbocsátani. A megbocsátás tőkéje, amivel Isten finanszírozni tud minket, az a „megbocsátás csatornáján” jön Istentől mifelénk. Ugyanis a helyzet az, hogy bűneink miatt mindannyiunknak végtelen nagy az adóssága a Szent és Tökéletes Isten felé. Megbántottuk, megkárosítottuk Istent a bűneinkkel. Kárt okoztunk neki vagy annak, ami az Övé. Ne felejtsük, hogy Istené az egész teremtett világ, az Övé és minden ember is, akit Ő teremtett! Tehát ha kárt okozol bárminek vagy bárkinek ebben a világban, akkor tulajdonképpen Isten javaiban okozol kárt, azaz közvetve Istent károsítod meg. Ráadásul Isten igazságos, és minden bűnért fizetséget vár. Azt mondja a Biblia, hogy:
„A bűn zsoldja a halál.” (Róma 6.23)
Azaz Isten elég drága a fizetséget vár. Ezt is mondja az még Írás:
Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla, még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. (Zsoltár 49.8)
Más szóval nem tudunk fizetni. Isten tudja ezt a legjobban, és mivel szeret minket, ezért Megbocsát: Ő maga fizeti ki a kárt, amit mi okoztunk: Ezért küldte el egyszülött Fiát, Jézus Krisztust (aki maga Isten, csak emberi formát öltött), azért hogy vérével, életével fizessen helyettünk, miértünk. Minderre az igazság miatt van szükség (Lásd fenn a négy dolgot, hogy mi nem a megbocsátás és hogy mi az)
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. (János. 3.16)
A hit bizalmat és elfogadást jelent. Hinni Jézus Krisztusban, a Fiúban annyit tesz, hogy elfogadjuk azt, amit Isten tett miértünk és rábízzuk magunkat Jézusra a bűnöket illetően. Ő megmentett minket. Ha ezt megértjük, és belegondolunk, hogy Isten mennyi bűnünket megbocsátotta (múltban, jelenben és a jövőben), akkor fogunk csak elámulni! És miközben ezt tesszük, a „lelki tőke máris növekedni kezd a lelki bankszámlánkon”, mert a megértés mértékével Isten máris megkezdi az átutalásokat. Egyre jobban érzem azt, hogy ha Isten nekem annyi mindent megbocsátott, amennyi bűnöm csak eszembe jut, akkor én is képes leszek megbocsátani embertársamnak. Miért? Mert van igazság, megmarad az igazságosság! Isten minden ember kárát kifizette a kereszten. Ez azt jelenti, hogy fizetett nem csak az én bűneimért, hanem az ellenem elkövetett bűnökért is. Tehát az ellenem elkövetett bűnökért már nem kell, sőt nem szabad újabb fizetséget elvárni, behajtani embertársaimtól! Ez a lényeg. Egy kárt egyszer kell kifizetni. És az Úr Jézus már fizetett egyszer mindért.
Amikor megbántanak minket, nézzünk az Úr Jézus Krisztus keresztjére, az Ő fizetségére! Ott a mi kárunk helyreállítása egyszer és mindenkorra! Mindannyiunk adósságát eltörölte és szabadok vagyunk! És emiatt nem megyünk ítéletre sem! Örüljünk hát!
(Jézus) eltörölte a (vétkek) követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. (Kolossé 2.14)
Ha nem a minket ért kár nagyságára összpontosítunk, hanem Jézus kereszthalálára, és az igazságra, hogy valaki már fizetett, akkor nyugodt szívvel és igazságosan fogunk tudni megbocsátani.
A megbocsátás nagyon fontos dolog a saját érdekünkben, annyira, hogy az Úr Jézus parancsba is adta minden hívő embernek! Hiszen az Atya pontosan ugyanúgy tud igazságosan megbocsátani nekünk, ahogy mi az embertársainknak. Hogyan? Remélem most már tudjuk: „Úgy hogy az Atya is Jézus Krisztusnak, a Fiúnak az áldozatára tekint, mint ahogy nekünk is ezt kell tennünk a megbocsátás közben!”
(Atyánk) bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek. (Máté. 6.12)
És végezetül még egy dolog, ami motiválhat minket, hogy tanuljunk megbocsátani:
A megbocsátással saját magamon segítek. Nem a másikon. A saját magam érdeke, hogy elvágjam az adósság-behajtó szálakat, amelyek mint szellemi rabláncok kötöznek a másikhoz és terhet rónak ránk a hátralévő életünkben, egészen addig, míg fel nem adjuk fel őket
Comments