Igehely (történet): Lázár feltámasztása Jn 11.
Aranymondás: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Jn 11,25-26
Óracél: Értsék meg, hogy a Jézus Krisztusban való hit által van lehetőség a feltámadásra, a halál legyőzésére.
Központi üzenet: Jézus Úr a halál felett.
Bibliai történet:
Jn 11. 1 Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából. 2 Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és megtörölte a lábát a hajával: az ő testvére, Lázár volt a beteg. 3 A nővérei megüzenték Jézusnak: „Uram, íme, akit szeretsz, beteg.”
Valószínűleg Mária volt az a bűnös nő, akit Jézus elé vittek a farizeusok, akit Jézus mentett ki a halálra kövezés ítélete alól, és Ő volt az is, akiből hét ördögöt űzött ki. Jn. 8,1-11. Lk. 8,2-3.Aki elbukott, akinek értelme démonok lakhelye volt, az a szolgálattal, barátsággal nagyon közel került a Megváltóhoz. Mária volt az, aki lábánál ült és tanult Tőle. Mária volt az, aki a drága kenetet fejére öntötte, lábát pedig könnyeivel mosta. Mária állt a kereszt mellett, s követte Őt a sírig. Feltámadása után Mária jött elsőként a sírhoz. Mária hirdette elsőnek a feltámadott Megváltót.”
Jn 11. 4 Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.”
nem a halálba torkollik, ennek a betegségnek a végső eredménye nem a halál lesz
5 Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt. 6 Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt,
Mint egy láthatatlan órára, az Atya órájára néz, még nincs itt az ideje. Majd ha a mutató odaér. Nem mondja, hogy nem fogok segíteni. Jézus szerette az övéit, de csak az Atya órájához igazodott.
7 de azután így szólt tanítványaihoz: „Menjünk ismét Júdeába!” 8 A tanítványok ezt mondták neki: „Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?” 9 Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát, 10 de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága.” 11 Ezeket mondta nekik, és azután hozzátette: „Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem.” 12 A tanítványok ezt felelték rá: „Uram, ha elaludt, meggyógyul.” 13 Pedig Jézus a haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól. 14 Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt,
A Biblia azért nevezi alvásnak az első halált, mert több vonatkozásban is hasonlítható egyik a másikhoz: Miként az alvó ember semmit sem tud arról, hogy mi történik körülötte, akképpen a meghaltak sem tudnak semmit arról, hogy mi történik a nap alatt. Préd. 9,7-8.
Miként az alvó ember egyszer csak felébred, és tovább folytatja a tevékenységét, így lesz ez a meghalt emberek esetében is a feltámadás után. Jel. 13,7. Jel. 20,9.
15 és örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!”
erősödjön a tanítványok hite
16 Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.”
Mt 12 – elvetették, mint Messiást, féltették hatalmukat
17 Amikor aztán Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. 18 Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, 19 ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. 20 Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt. 21 Márta ekkor így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.” 23 Jézus ezt mondta neki: „Feltámad a testvéred!” 24 Márta így válaszolt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” 25 Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; 26 és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?”
kétféle halál és a kétféle élet: - az első halál nem diadalmaskodhat az örök élet felett, a Jézusból fakadó élet erősebb, mint a halál. - aki Őbenne hisz, az sohasem hal meg a kárhozat halálával, azon “nincs hatalma a második halálnak”. Jel. 21,6.
27 Márta így felelt: „Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.” 28 Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: „A Mester itt van, és hív téged.” 29 Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá. 30 De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen tartózkodott, ahol Márta találkozott vele. 31 A zsidók, akik vele voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy Mária hirtelen felállt, és kiment. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, hogy a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon. 32 Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” 33 Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott,
34 és megkérdezte: „Hova helyeztétek őt?” Azt felelték: „Uram, jöjj és lásd meg!” 35 Jézus könnyekre fakadt. 36 A zsidók ezt mondták: „Íme, mennyire szerette!”
(Isten sír). Lázárt is siratta, de a hitetlenséget, a képmutató tettetett fájdalmat is siratta
37 Közülük néhányan pedig így szóltak: „Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?” 38 Jézus - még mindig mélyen megindulva - a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta. 39 Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ.” Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” 40 Jézus azonban ezt mondta neki: „Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” 41 Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. 42 Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.” 43 Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: „Lázár, jöjj ki!”
higgyenek az Istentől való küldetésében – de maga intézkedik (Én vagyok a feltámadás)
44 És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!” 45 Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett. 46 Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, miket tett Jézus. 47 Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: „Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. 48 Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is.” 49 Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: „Ti nem értetek semmit. 50 Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.” 51 Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; 52 és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. 53 Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt. 54 Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba; és ott tartózkodott a tanítványaival. 55 Közeledett a zsidók húsvétja, és vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe húsvét előtt, hogy megtisztuljanak. 56 Keresték Jézust és a templomban megállva így tanakodtak egymás között: „Mit gondoltok, lehet, hogy el sem jön az ünnepre?” 57 A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák.
Mennyire más világban élt Jézus, mint a körülötte levők. A tanítványok vannak itt körülötte, Mária és Márta a friss gyászukkal, és az ellenségei is ott vannak, akik elhatározzák, hogy megölik. De egészen más világban mozog Jézus, mint ezek az emberek, akár tanítvány, akár ellenség. Másként gondolkozik, mást tart fontosnak, egészen más szempontokra figyel, más célok vannak a szeme előtt, más eszközöket használ céljai elérésére, és egyáltalán minden eseménynek egészen más jelentősége van Jézus számára, mint a többiek számára. Emiatt aztán többször nem is értették.
Annyira emberi, hogy sír a barátjának a sírjánál. De annyira isteni teljhatalommal van ott, hogy feltámasztja őt a halálból. Neki fontos a körülötte levő embereknek minden nyomorúsága és azon segíteni is fog. Ugyanakkor újra és újra kiderül, hogy milyen fontos neki mennyei Atyjával való szoros, harmonikus közössége. Ez a kettő nem áll szemben egymással. Az, hogy itt jár a földön, és azokra figyel, akik között van, és az, hogy újra és újra kiderül honnan jött, és milyen erőket sugároz maga körül.
Fel akar emelni minket a földszintes, beszűkült, többnyire csak önmagunk körül, vagy elsősorban önmagunk körül forgó gondolkozásból, ami jellemző sokunkra, és meg akar ajándékozni egy más látással, hogy az Ő szemével lássuk a valóságot.
Jézus legfőbb célja mindig, hogy megdicsőíttessék Isten és megdicsőíttessék az Isten Fia is. Mindjárt utána következik, hogy higgyenek benne végre. Ennek érdekében tett sok mindent. És mintegy ezt konkretizálja, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. Mert ettől függ az üdvösségük.
Jn 5. 24 Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.
Vagy a főpapi ima elején ott van:
Jn 17. 4 Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem:
Jézus elsődleges célja mindig az Atya dicsősége (és ez a dicsőség az övé is), és az, hogy higgyenek az övéi és elhiggyék, hogy Őt az Atya küldte. Ezen van a hangsúly végig. Ezért történt minden, de közben sokkal nagyobb dolog történik, mint amire vágytak.
Jó lenne, ha így végig követnénk most a történetet, mert minket is sokszor az jellemez, ami ezeket az embereket: jöjjön és gyógyítsa meg a beteget. Van valami konkrét kérésünk, és akkor gyakran előfordul, hogy Isten nem mozdul. Nem hallotta? Nem akarja? Vagy nincs is? Vagy nem tudja teljesíteni a kérésünket? Vagy nem érdemeljük meg, pedig nem is vagyok olyan gonosz, mint a szomszéd asszony? Ilyenkor jönnek az ilyen bölcsességeink, mert nem értjük, hogy neki valami magasabb célja lehet ezzel az egésszel, mint ahogy itt is volt.
Ez az utolsó csoda, amit tett a kereszthalála előtt. Annál jobban ragyog benne ez, hogy mi volt az Ő igazi célja az egész váltságmunkával, hogy az Istent dicsőítse, és minket üdvösségre segítsen. Közben történt sok csoda, elhangzott sok tanítás, megsimogatott sok szomorú, nyomorult embert.
„egyetértettek abban, hogy megölik őt„ - Vagyis itt az emberi gondolkozás, a földszintes, a magunk körül forgó. Jaj, mi lesz velünk, ha ez így megy tovább? A rómaiak meghallják, hogy miket csinál ez a Jézus, és mi nem tudjuk megfékezni, és elveszik tőlünk ezt a helyet. Mi lesz velünk? Ez a keskenyvágányú, földszintes gondolkozás. És mi az, ami valójában történik?
Jn 10. 17 Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. 18 Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”
Érezzük, hogy mennyivel magasabban szállnak itt a gondolatok? Összejövünk, elhatározzuk, hogy megöljük. Eltenni láb alól, mert jaj, mi lesz velünk? Na, de nem ők fogják eltenni láb alól, még ha ők lesznek az eszközök is ebben. Ez a világ teremtése előtt elhatároztatott (Jel 13,8)! A Bárány megfeszíttetett a világ alapítása előtt. Itt valami örök isteni szabadító terv bontakozik ki és valósul meg. Ezek azt hiszik, hogy majd ők hajtják végre az ítéletet, hogy megszabaduljanak ettől az "ártalmas" embertől irigységből, féltékenységből? Dehogy! Neki van hatalma letenni az Ő életét, amikor annak eljön az ideje, és a harmadik napon majd meglátják, hogy van hatalma visszavenni azt, mert ezt a küldetést vette az Atyától. Itt sokkal nagyobb dolgokról van szó, mint hogy megelégeltük és eltesszük láb alól.
Mária és Márta – Mária az újszövetségi megfelelője a Mirjám névnek, ami „az engedetlen” vagy „keserűség” jelentésű. Márta annyit jelent: „uralkodónő”, „a ház asszonya” vagy „úrnő”. Valószínűleg ő volt a legidősebb a három testvér közül, Lázár pedig a legfiatalabb.
Lázár – A héberben „Eleázár”, azaz „Isten segít”.
Betánia – Ez a kis falu kb. 15 futamnyira keletre feküdt Jeruzsálemtől. Egy futam (görögül sztadion) = 1/8 római mérföld = 185 méter. Betánia tehát kb. 2775 m-re, mintegy 2,8 km-re volt a várostól, közöttük az Olajfák hegyével.
Tamás – A Tamás név annyit jelent, mint „iker”, tehát ugyanúgy, mint a „Didymus”, melléknév. Azt gondolják, hogy (iker)testvére volt Máténak.
Négy nap – A zsidók hitték, hogy az elhunyt lelke még három napig bolyong, de a negyedik napon, amikor a bomlás elkezdődik, nem ismeri fel a testét, és eltávozik (Messiási csoda!).
Mt 12. 39 Ő pedig így válaszolt nekik: „Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele.
Sír – Itt a bibliai Izráelben szokásos barlangba vagy sziklába vágott sírkamrára kell gondolnunk. Nagy lapos kővel zárták le, melyet el lehetett hengeríteni. Lehet, hogy Lázár sírja a saját kertjükben volt. A sírokat gyakran fehérre meszelték, hogy a zsidókat figyelmeztessék a tisztátalan helyre (vö. 4Móz 19,16).
Jézus könnyekre fakadt – Jézus látta a bűn, a halál szörnyű következményeit, és sokat szomorkodott miatta. (Természetes, hogy Ő is megrendült barátja halála, és a gyászolók bánata miatt.) A Krisztusban hívők számára azonban a halál nem végállomás, hanem átmenet az örök életre.
„Lázár jöjj ki!” – Jézus itt nem cselekszik semmit, mint sok gyógyítás alkalmával, hanem csak szól, és szava legyőzi a halált. Egy halottat szólít, aki nem hall! Az utolsó ítélet napján, parancsszavára minden halott feltámad a halálból.
Pólya – Az elhunytat finom gyolcs (lenből finoman szőtt) csíkokkal tekerték körül, melyet gyakran illatos olajjal (pl. nárdus) itattak át, és fűszereket raktak közé. Az arcot kendővel takarták le, ma azt mondanánk zsebkendővel. (A meleg Keleten az emberek gyakran használnak kendőt, hogy megtöröljék az arcukat.)
Én vagyok a feltámadás és az élet – Az Úr Jézus mondhatta ezt magáról. Ő az egyetlen, aki a feltámadt. A benne való hit által egyszer majd minden hívő feltámad az örök életre. 1Kor 15,20–22: „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mert ember (Ádám) által van a halál, ember (Jézus Krisztus) által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.”
Beszélgetés: - Ki volt Lázár és hol lakott? - Mikor ment el Jézus Lázárhoz? - Miért? - Kivel beszél először Jézus amikor odaér? - Mit mond Márta az Úrnak? - Mit válaszol neki Jézus? - Utána kivel találkozik Jézus? - Hol volt Lázár sírja? - Mit tett Jézus a sírnál? - Mi történt a halottal?
Alkalmazás: A történet jobb megértéséhez szükség van a korabeli szokások és vallásos gondolkodás megismeréséhez. A történet középpontja Jézus Krisztus személye, a benne való hit által van lehetőség a feltámadásra, a halál legyőzésére. Beszélgessünk arról, hogy ki, hogyan viszonyul Jézus Krisztushoz, aki maga a Feltámadás. Például Márta, bár megvallja hitét Jézusban, az Isten Fiában, mégsem érti meg Jézus tanítását. Fontos, hogy eljussunk oda, hogy megkérdezzük a gyerekeket: Neked kicsoda Jézus?
Comments