Igehely (történet): Jézabel üldözi Illést 1Kir 19
Aranymondás/kulcsige: 2Krón 16,9 Mert az ÚR szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.
Óracél: Értsék meg, hogy bátran bízhatnak Istenben a nehézségek között is.
Fő üzenet, központi igazság: Isten nem hagy magadra a nehéz helyzetben sem.
Üzenet/téma:
Történet:
Előző napon - Illés imájára tűz szállt alá az égből, és megemésztette az oltárra tett áldozatot. Az egész nép, arcra esett és azt kiáltotta: „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!” Illés pedig lemészárolta Baal valamennyi prófétáját, újabb imájára három és fél év szárazsága után megeredt az eső.
Ezzel – többéves bujdosás és sok imádság után – hatalmas győzelem adatott a prófétának.
1Kir 19. 1 Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, 2 Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! 3 Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, 4 ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve egy rekettyebokorhoz, leült alá, meghalni kívánt, és ezt mondta: Elég most már, Uram! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!
Most összeroppant, halálosan megkeseredett, csüggedésben elesett emberként menekül.
Mi történt Illéssel? Tegnap bátran kiállt a sokaság elé, és tudta, hogy győzni fog. Ma egy asszony üzenete nyomán fél és remeg. Tegnap az imája után tűz lángolt és eső zuhogott, ma azt mondja: nincs tovább értelme az életemnek. Tegnap hatalmas diadal kísérte szolgálatát, ma, ha megkérdezzük, azt mondja: meg akarok halni, vége mindennek!
Feddeni szeretnénk Illést. Ma nem ugyanaz az Úr az Isten, mint tegnap volt? Hogy lehet egy éjszakán az öröm csúcsáról a fájdalom ilyen mélységébe zuhanni? – Ember volt Illés. Hozzánk hasonló ember. Rá kellett jönnie, hogy a tegnapi győzelem valóságos volt ugyan, de nem változtatta meg a világot. Aháb, a király nem változott meg. Jezábel – a király nagyhatalmú feleségeként – maradt a trónon a bálványimádás aktív támogatójaként. Tegnap csoda történt, az eső különösen jól jött, de az emberek lelkesedése mára elszállt, a sátán erői nem vonultak vissza. Isten hatalmasan bizonyságot tett Illés mellett, meghallgatta imáját, most mégis menekülnie kell, hogy mentse az életét.
Három és fél évig Illés egyedül bujkált, majd Isten nevében bátorsággal állt a király elé. Talán joggal remélte, hogy az oltárra lecsapó tűz, a nép Isten felé forduló kiáltása, az imájára megérkező eső Izrael egész lakosságát igaz megtérésre készteti. Nem így történt. Most úgy látja: értelmét vesztette sok imája, reménykedése, bátor kiállása: egyedül maradt.
Az eredmény, a győzelem bátorrá tesz és friss erőben tart. A kudarc, a csőd, az eredménytelenség elfáraszt és megkeserít. Így vagyunk ezzel valamennyien. Amíg van cél és reménység arra, hogy azt sikerül elérni, megvalósítani, addig önmegtagadó odaszánással és bátorsággal végezzük a ránk háruló feladatokat. De ha csalódással kell látnunk, hogy értelmét vesztette a küzdelmünk, sőt még az életünk is veszélybe került: Illéssel együtt mi is a keserűség mély szakadékába hullunk.
A kérdés: igaza volt-e Illésnek, amikor ilyen halálosan megkeseredett? Tényleg ennyire céltalanná és eredménytelenné vált az élete? Az igazság az, hogy Illést eddig sem az eredmények és győzelmek tartották szilárd hitben, reménységben és bátorságban, hanem az Istennel ápolt szoros kapcsolata! Az tette most Illést keserűvé és csalódottá, hogy ez a kapcsolata megszakadt, megtört Istennel. Átmenetileg elvesztette a hitbeli látását, szellemi vakságba jutott. Nem igaz, hogy eredménytelen volt Illés eddigi szolgálata, csak Illés nem látta az eredményt. Nem arról volt szó, hogy Istennek nincs további célja az életével, hanem arról, hogy Illés nem látta ezt a célt. Reánk vonatkozóan is igaz ez! Akkor önt el a csüggedés és keserűség, amikor az Istennel való szoros kapcsolat hiánya miatt zavar keletkezik a látásunkban. Szellemi vakságunk miatt nem látjuk Isten tervét, akaratát, vagy akár az eddigi munkánk eredményét. Amíg Illés Istennel szoros kapcsolatban egészen kiszolgáltatta életét az ő uralma alá: látta a célt és csodálatosan tapasztalta Isten gondviselését, áldását. Eddig is ellensége volt Jezábel, de Illés Isten védelmében biztonságban érezte magát, és csodás győzelmekben volt része Most levette tekintetét az Úrról, és menekült: saját maga került a középpontba. Aki eddig Istenre nézett, vele járt és megszokta, hogy Isten vezeti őt, annak nagyon nehéz, kétségbeejtő és iszonyúan fárasztó egyedül járnia. Amíg másokért élsz és szolgálsz, ez felemelő örömöt jelent számodra, amikor önmagad körül kezd forogni az életed, egy kimerítő, fárasztó spirálba kerülsz, amelyből nagyon nehéz kiemelkedni. Olyan mocsár ez, amelyből nem tudod önmagadat kiemelni.
5 Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! 6 Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél forró kövön sült lángos és egy korsó víz van. Evett és ivott, majd újra lefeküdt.
Illés lemondott Istenről, a saját jövőjéről és az egész életéről, de Isten nem mondott le Illésről, sőt terve volt vele. Isten utánament a menekülő Illésnek: elküldte angyalát, hogy meggyógyítsa őt. Csodálatos Istennek ez a figyelmes és irgalmas szeretete! Jó tudni, hogy Isten minden emberre – reánk is – hasonlóan odafigyel. Különösen az övéire és azokra, akik lélekben megsérültek és megfáradtak. Jézus azt mondta:
Mt 10. 30 Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. 31 Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.”
Kedves és tanulságos, hogy Isten Illést először fizikailag állítja talpra. Különleges, testi erejét helyreállító ételt és italt küld számára, és engedi, hogy kipihenje magát. Isten ismeri és megérti a mi földi, testi problémáinkat és hiányainkat, van elegendő hatalma és szeretete ahhoz, hogy a földi életünk nyomorúságaiból kiemeljen. Arra is rámutat ez a gondoskodó isteni szeretet, hogy a bajba, testi, anyagi nehézségekbe került ember számára nem elég az, ha szép szavakkal lelki vigasztalást nyújtunk. Földi életének súlyos terheiben is – bölcsen és megfelelő módon – segítséget kell nyújtanunk!
7 Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! 8 Ő fölkelt, evett és ivott, és annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig.
Az is figyelemre méltó, hogy Isten – miután fizikailag megerősítette – elküldi Illést egy „erején felüli, hosszú útra”, a Hórebre. Arra a szent helyre, ahol Isten valamikor megjelent népe számára, és (Mózes közreműködésével) szövetséget kötött Izraellel. Isten megmutat és rendel egy helyet, ahol beszélni fog Illéssel és helyreállítja sérülését, teljesen meggyógyítja őt. Isten nem változott. Ma is ezt teszi. Van számodra is egy hely, ahol Isten meg akar és meg tud gyógyítani. Talán lélekben és hit által a Golgotát kell felkeresned, ahol Jézus vére megtisztít a megvallott bűneidtől. Lehet, hogy egy gyülekezet az a hely, vagy Istennek egy embere az a személy, aki által szól hozzád az Úr, és gyógyulásra találsz. Isten felszólít ma és megerősít arra, hogy találd meg a gyógyulásod helyét.
9 Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje: Mit csinálsz itt, Illés? 10 Ő így felelt: Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. 11 Az Úr ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. 12 A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. 13 Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? 14 Ő így felelt: Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. 15 Ekkor azt mondta neki az Úr: Menj, kelj ismét útra a pusztán át, Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává. 16 Azután Jéhút, Nimsi fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává a magad helyébe! 17 És aki majd megmenekül Hazáél kardjától, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg. 18 De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg azt.
A Hóreben kiöntötte szívét Illés az Úr előtt, Isten pedig válaszolt neki. Először is közölte vele, hogy nem volt hiábavaló az eddigi szolgálata. „…meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg azt” (18. v.) – mondta az Úr. Nem az egész nép tért meg, de egy jelentős számú közösség élő hitre jutott. Bennük örvendezz, Illés! Isten választott népe mindig kicsiny nyáj volt akkor is, ma is, de ők új teremtés részesei és a menny örökösei, testük a Szentlélek temploma. Találd meg a helyedet a kihívottak közösségében, a Krisztus élő testében, és légy ennek a testnek nemcsak hűséges tagja, hanem építője is!
19 Amikor elment onnan, rátalált Elizeusra, Sáfát fiára, aki éppen szántott. Tizenkét iga ökör volt előtte, ő maga a tizenkettediknél volt. Amikor Illés elment mellette, rádobta a palástját. 20 Akkor ő otthagyta az ökröket, Illés után futott, és ezt mondta: Hadd csókoljam meg apámat és anyámat, azután követlek! Ő azt felelte: Menj, de térj vissza, mert valamit tettem veled. 21 Elizeus otthagyta őt, de aztán vette az egyik pár ökröt, levágta, és az ökrök szerszámánál megfőzte a húst, odaadta a népnek, és ettek. Ő pedig elindult, követte Illést, és szolgálatába állt.
Isten a Hóreben megvigasztalta és meggyógyította Illést, és kitárta előtte a jövő kapuját. Komoly küldetésben fontos feladatokat bízott rá. Királyokat és prófétát kellett felkennie, vagyis szolgálatba állítania. Nem tette félre őt Isten, sőt kitüntető szolgálatok vártak még rá. Hosszú utat kellett megtennie azért, hogy visszataláljon Isten közelségébe, hallja és értse a szavát, és a Lélek erejében újra végezze a prófétai küldetését. De megérte! Isten ma is megértő szeretettel látja csüggedéseinket, a kudarcok miatt vergődő szívünk keserűségét. Itt van és kész helyreállítani, meggyógyítani. Keressük és találjuk meg a helyét és a módját annak, ahogyan az Istennel való személyes közösségben gyógyulást nyerve új feladatok betöltésére tesz alkalmassá az Úr!
Beszélgetés: Beszéljük meg a gyerekekkel a történet előzményeit: Illés nagy győzelme a Baál papok ellen a Kármel hegyén. Képzeljék bele magukat a fiatalok Illés helyébe. Milyen érzések, gondolatok kavaroghattak benne? pl: depresszió, félelem, magány, magárahagyottság, kirekesztettség stb. Beszéljük meg a fiatalokkal, hogy ők éltek-e át ilyen érzéseket és hogyan sikerült túljutniuk azokon. Bátorítsuk őket arra, hogy forduljanak Istenhez ilyen helyzetekben, mert Ő velük van, halk és szelíd hangon szól hozzájuk is. Ha Őrá néznek, a rossz érzések helyett bizalom és remény ébred bennük.
- Mivel fenyegette meg Jézabel Illést? - Hogyan reagált erre Illés? - Hova ment Illés? - Mit mondott neki Isten a barlangban? - Miben nem volt az Úr? - Hogyan szólt az Úr Illéshez? - Mit mondott neki?
Comments