„A sántákat megsegítem" (Zof 3,19).
Sok a sánta mind a férfiak, mind a nők között. Óránként néha feltűnően sokszor találkozhatunk ilyenekkel. A helyes úton járnak és buzgón igyekeznek haladni rajta, de sánták, és nehezen jutnak előre bicegésükkel. A menny felé vezető úton sok ilyen nyomorék jár. Talán ezt gondolják magukban: - Mi lesz velünk? Ha megrohan a bűn, a Sátán könnyen letaszíthat minket az útról. Sánták vagyunk, az Úr nem tud belőlünk jó harcosokat faragni, nem tudunk üzenetének fürge hordozói lenni. Nos, halljátok a jó hírt, sánták! Ő megváltott titeket, és ez nem csekélység. Azt mondja: „A sántákat megsegítem". Megvált minket, sántákat, sutaságunk ellenére felmagasztal. Mindenki azt kérdi majd: - Hogyan képes ez a sánta megfutni a versenyt és elnyerni a koszorút? Csak az Úr mindenható kegyelméből, - vallhatjuk majd, Istent dicsőítve.
Uram, sántít a hitem, az imádságom, a dicséret a számban, a szolgálatom, a türelmem, de kérlek, segíts meg engem! Csak Te tudsz megtartani egy ilyen nyomorékot. Uram, ne hagyj elveszni, mert lemaradtam, kegyelmedből vezess haza engem is, leglassabban haladó zarándokodat!
Ő megígérte, hogy megteszi ezt, ezért Istenben bízva, az imádságban kitartva haladok előre, még ha csípőm meg is rokkant, miként Jákóbé.