Zsoltárok 2,1-6
FELKENT
A keresztyén tudósok abban, hogy a 2. zsoltárt messiási zsoltárnak tekintik, a korai zsidó rabbik nyomdokaiban járnak. A 2. versben szereplő "felkent", héberben "Messiás", amelyet újszövetségi görögre "Krisztus"-nak fordítanak. Az Úr "felkentjéről" szóló elképzelés széles körben szerepel az Ószövetségben. Az így leírtak jellegzetességeit jól foglalja össze J. A. Motier a következőképpen: "Isten választottja, akit Isten népének megváltásában és ellenségeinek megbüntetésében használ, aki uralkodik a nemzetek felett, és szerepet vállal abban a tevékenységben, amelyben valójában Jahve a cselekvő személy."
Érthető módon azok a kutatók, akik valamilyen történelmi személyt keresnek és megpróbálják azonosítani ezzel a felkenttel, súlyos nehézséggel találkoznak. Az Ő személye, ahogyan a zsoltárok írják, fölé emelkedik mindenkinek, aki erre a címre pályázik. Az Apostolok Cselekedetei 4. fejezetéig kell eljutnunk, az őskeresztyének egy csoportjának imájáig, hogy a végső jelentést megtaláljuk. Őket a jeruzsálemi hatalmasok fenyegették, mert azt hirdették, hogy Jézus a Messiás, aki feltámadt a halálból. A Csel 4,24-30-ban Istenhez, a mindenség szuverén Urához imádkoztak. Ennek a zsoltárnak az 1. és 2. versét idézték, úgy látva, hogy ez teljesedett be a politikai hatalom embereivel kapcsolatban, akik összegyűltek Isten "szent Szolgája, Jézus ellen, akit Te felkentél," 27. v. A különféle politikai alakoknak ez az Úr Jézus elleni egysége nagyon jelentős. Az Ő mindenek feletti nagysága és jósága okot ad különböző embereknek, hogy rossz néven vegyék az Ő igényeit és Személyét. A sarokkő egyetlen egy helyre illik majd, az abszolút elsőbbség helyére.
Az ő egységük azonban hiábavaló, mert Isten valójában kineveti erőfeszítéseiket. Amikor azt gondolták, hogy felszámolták Krisztus hatalmát, csak azt tették meg, amit a keresztyének imádkoztak, vagyis "amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék", 28. v.
Dávid, a zsoltáríró továbbadja a 6. versben Isten beszédét az Ő Királyáról, akit trónra ültetett szent hegyén, a Sionon. Próféták és papok is voltak felkenve, itt azonban a felkent Király, Isten Királya. Az emberi lázadás csupán kiemeli a szakadékot a jelentéktelen, lázadó emberek és a mindenható, szuverén Úr között. Sohasem valósul meg, amit a lázadók terveztek. Az "hiábavaló dolog", aminek elérésére összeesküvést szőttek, mert Isten az, aki trónra emelte Királyát.
Zsolt. 2.1-6 Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek? A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen: Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket! Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket. Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében: Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!