Ézsaiás 53,3-8
FÁJDALMAK FÉRFIA
Ézsaiás próféciájának az 52,13-tól az 53,12-ig terjedő része az egyik legismertebb, mégis legfelmérhetetlenebb szakasza az egész Szentírásnak. Áhítattal, levett saruval állunk a "megdöbbentő világosság előtt", P. Dodbridge; látva Őt ilyen világosan és részletesen, hétszáz évvel azelőtt, mielőtt "eljött az Ő órája", és "elszenvedte a keresztet".
Az 52. fejezetben a próféta beszélt arról, aki Üdvözítője és Szabadítója a nemzetnek. Most feljegyzi, hogy ennek a Jahve Szolgája által végzett munkának a megvalósulása csak szenvedés, halál és feltámadás által történhet meg. A nemzet legnagyobb része nem értette meg, hogy, a Messiás nagyobb dolog miatt jött, mint az ő nemzeti jólétük. Elsősorban azért jött, hogy "megszabadítsa népét bűneiből", Mt 1,21, és ez magában foglalta a Golgotát.
Mint az "utált és elhagyatott... fájdalmak férfia", kegyelmesen haladt előre magányos ösvényén. Azonban sokat tanulhatunk jelleméről, ami megmelengeti szívünket. Értékeljük ember voltának valóságát. Csak mint igazi ember tapasztalhatta meg teljesen azokat az indulatokat, érzéseket, szívfájdalmat és szomorúságot, amely az emberiséget terheli. Mélységes fájdalmat kellett éreznie, amikor az emberek megvetették, bár Ő csak a javukra törekedett. Hogy megtagadták és elhagyták azok, akiket megáldani jött, éles nyílként hatolhatott érzékeny szívébe.
Van ebben a versben valami szenvedésének valóságából is. Egész életén keresztül, ahogyan sokan vittek hozzá betegeket, erőtleneket, megszállottakat, nem volt számára könnyű dolog, hogy gyógyulást és enyhülést hozzon. Mivel bűntelen volt, szent lelke hevesen érzékelte a bűn által mások életébe hozott pusztítást. Az emberiség elhagyatottsága, boldogtalansága ránehezedett, amikor szánalommal és együttérzéssel erőtlenségünket elvette, és betegségeinket hordozta, Mt 8,17.
Nem érzékeljük-e odaadásának valóságos voltát? Tudva mindazt, ami rá várt: elvettetés, szomorúság, megismerkedés a fájdalommal; tudva, hogy így kell lennie, a te üdvösségedért és az enyémért jött el az Atyától!
Énekeljük hát: "Halleluja! Micsoda üdvözítő", P. P. Bliss.
Ézs. 53.3-8 Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!