Ézsaiás 64,1-11
FAZEKAS
Olvastuk, hogy amikor Isten először embert teremtett, a porból formálta meg, 1Móz 2,7. A fazekashoz hasonlóan Isten kiformálta az embert saját akaratának megfelelően. Ugyanaz a teremtő hatalom nyilvánul meg, amikor Isten átalakít és helyreállít egy embert. Ézsaiás és Jeremiás prófétálásának idején eljött az idő Izráel nemzetének megújítására. De ezek a próféták nemcsak Isten nemzeti politikájáról beszéltek, hanem a személyes üdvözülésről is, amely által Isten az egyéneket is megreformálja. Olvasunk a fazekas munkájáról az Ézs 29,16-ban, a 45,9-ben, valamint Jer 18,1-10-ben. De az üdvösségről szóló személyes üzenet még nyilvánvalóbb, ha elolvassuk az Ézs 64,8-at. Ott a próféta képletes beszédet használ, amelyet a Sínainál tapasztalt, megindítóan fenséges eseményekből kölcsönzött, hogy segítsen a remegő és kétségbeesett bűnösöknek, hogy felismerjék az üdvösség szükségességét. "Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha. Elhervadunk mindnyájan, mint a falevél, bűneink elsodornak bennünket, mint a szél", Ézs 64,5.
Minthogy mindez igaz, keresik-e akkor az ilyen bűnösök Istent? Nem, hanem inkább saját önfejűségük gyászos végzetükbe vezeti őket. "Nincs, aki nevedet segítségül hívná, aki buzgón ragaszkodnék hozzád", Ézs 64,6.
Látjuk tehát, hogy milyen önfejű és megváltoztathatatlan lehet az emberi szív. Noha a keresztyének tudják, hogy Isten kegyelme által emberek megváltozhatnak, a tények megmaradnak, hogy legtöbben elutasítják ezt a kegyelmet, és ezért nem is változnak meg. Megtehetnék, de nem teszik! Amikor azonban mi jöttünk el a Fazekashoz, olyan valakit ismertünk meg, akiben a kitartás nagyobb, mint a mi önfejűségünk. Ez a gyakorlott Fazekas munkában volt a Jn 8-ban, amikor ujjaival a porba írt. Aztán a 9. fejezetben megnedvesítette a port a kiköpött nyálával, hogy lágy, képlékeny agyagot készítsen, és megkenje vele a vak ember szemét. Az 1Móz 2-ben szemeket formált az agyagból, és a Jn 9-ben meggyógyítja egy embernek a szemét, hogy illusztrálja vele, amit Nikodémusnak tanított: Ha az ember nem születik újjá "nem láthatja meg az Isten királyságát", Jn 3,3. "URam, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian", Ézs 64,7.
Ézs 64. 1 Ó, bárcsak szétszakítanád az egeket, és leszállnál, hogy megrendüljenek előtted a hegyek! Ahogyan a tűz meggyújtja a rőzsét, és fölforralja a tűz a vizet, úgy jelentsd ki nevedet ellenségeidnek, hogy reszkessenek előtted a népek, 2 mint amikor rettenetes dolgokat cselekedtél, amelyeket nem vártunk; leszálltál, és a hegyek megrendültek előtted. 3 Kezdettől fogva soha senkinek nem jutott a fülébe, sem nem hallott, sem szemével nem látott más Istent kívüled, aki így cselekszik azzal, aki őt várja. 4 Elébe mész annak, aki örvendezik, és igazságosan cselekszik, és rád gondol útjaidon. Íme, haragra gerjedtél, mert vétkeztünk. Régóta így vagyunk, bár megszabadulnánk! 5 Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, és minden igazságunk olyan, mint a beszennyezett ruha. Elhervadunk mindnyájan, mint a fa lombja, és álnokságaink, mint a szél, elsöpörnek bennünket! 6 Nincs, aki segítségül hívná nevedet, aki fölserkenne, és beléd kapaszkodna, mert elrejtetted előlünk arcodat, és álnokságaink miatt megolvasztottál minket. 7 És most, URam, Atyánk vagy te, mi vagyunk az agyag, te pedig formálónk, kezed munkája vagyunk mi mindnyájan. 8 Ne haragudj túlságosan, URam, és ne emlékezz örökké álnokságainkra! Íme, tekints ránk, mindnyájan a te néped vagyunk. 9 Szent városaid pusztává lettek: pusztasággá lett Sion, Jeruzsálem pedig kietlenné. 10 Szentséges és ékes házadat, ahol atyáink dicsértek téged, tűz perzselte föl. Minden elpusztult, amiben gyönyörködtünk. 11 Hát még ezután is visszafogod magadat, URam? Hallgatsz, és így gyötörsz bennünket?