Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! (Fil 4,4)
Pál apostol ezt a biztatást a börtönből írta, ahol nélkülözött, fázott, barátai közül is többekben csalódott, s nem tudta, mi vár rá, egyre valószínűbb volt, hogy kivégzik Jézusért, a hitéért. És Filippibe írt levelében mégis többször említi, hogy örül.
Lehetséges az, hogy ennyi nehézség között is örül valaki? Van olyan, hogy „mindenkor" tud egy ember örülni? Igen, ha „az Úrban" él.
Mit jelent ez? Azt, hogy az élő Krisztussal való lelki közössége mikroklímaként körülveszi, és örömét ez határozza meg, nem a külső körülmények. Bármi történik körülötte, a Krisztusban megtalált csendes öröme nem változik.
Még ha meghal, akkor sem. Erről is ír ebben a levelében: mivel „nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség". Hiszen akkor még közelebb kerül megváltó Urához. Aki Krisztusban van, azt ő megtanítja élni és meghalni. És a Krisztusban megkapott üdvösség öröme megmarad benne minden körülmények között.
Az ilyen ember boldog tapasztalata lesz a nehézségek között is a következő: „tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel." (2Kor 7,4) Annyira csordultig, hogy másoknak is jut belőle.
Ez az öröm nem feltétlenül harsány jókedv, hanem annak az egyenletes, csendes belső békessége, reménysége, derűje, aki tudja: Jézus szeret engem, az ő kezében van az életem, s itt a földön is minden helyzetben, halálom óráján, és a halál után is ő velem marad és én ővele.
Úr Jézus, add nekem is ezt a belső bizonyosságot s az ebből fakadó örömöt!