Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy... (Mt 6,9)
A Jézus Krisztustól tanult imádságot sokszor úgy mondjuk el, hogy oda se figyelünk. Vizsgáljuk meg néhány napon át, mit is jelentenek ennek az imádságnak a mondatai!
Jézus így kezdi: mi Atyánk. Olyan szót használ itt, amellyel a kisgyerekek szólították az apjukat. Ilyen egyszerűen és ilyen bizalommal járulhatunk a mindenható Istenhez, ahogyan egy kisgyermek megy az apjához, akiről tudja, hogy szereti.
De vajon minden ember Isten gyermeke? A Biblia azt tanítja, hogy nem. Minden ember Isten teremtménye, de mi úgy születünk, hogy inkább szembeállunk Istennel, tiltakozunk fennhatósága és parancsai ellen, tőle függetlenül akarunk élni. Jézus Krisztus tesz minket Isten ellenségeiből Isten gyermekeivé. „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében... Istentől születtek." (Jn 1,12-13)
Istent tehát csak az nevezheti atyjának, aki újjászületett, aki Jézusban hisz, vagyis tudja, hogy egyedül Jézus kereszthaláláért kap Istentől bocsánatot, és hálából neki engedelmesen akar élni.
Az ilyen ember viszont nemcsak szerető Atyát kap a mindenható Istenben, hanem testvéreket is. Ezért mondja Jézus: mi Atyánk. Aki Isten akaratát cselekszi, azt a Megváltó testvérének tekinti. Ez a „mi" nem az egész emberiség nagy összetartozására vonatkozik, hanem azokra, akiket a Szentlélek egy nagy családdá formál, ez a „szentek közössége".
Ki vagyok én: még Isten ellensége, vagy már Isten gyermeke? Tudom-e, hogy Isten országát csak Isten gyermekei örökölhetik? Akarok-e azzá lenni? Meglátszik-e rajtam, hogy isteni természet részesévé lettem (2Pt 1,4)? Őszintén szeretem-e hívő testvéreimet?