Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előrefutott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. (Lk 19,3-4)
Aki keresni kezdi Jézust, bizonyos lehet benne, hogy Jézus már előbb kereste őt.
Zákeus látni akarja a Megváltót. Hallott róla, s ez bizalmat ébresztett a szívében. Hallgatnunk kell az evangéliumot, mert a hit mindig az Isten igéjének hallása során születik (Róm 10,17). Aki hallotta, hogy Jézus Krisztus milyen tetteket vitt véghez mások életében, maga is vágyakozni kezd őutána.
A kereső ember előtt azonban mindig vannak akadályok. Zákeust a termete és az emberek ellenszenve akadályozta abban, hogy lássa Jézust. A mi esetünkben gyakran előítélet, kételyek, képmutató vallásos emberekben való csalódás nehezíti a találkozást. Ezeket azonban le lehet győzni. Zákeus előkelő ember létére is felmászott egy fára, hogy segítsen magán. Vállalta a szégyent, áldozatot is kész volt hozni azért, hogy lássa Jézust. Mi milyen áldozatra vagyunk készek, hogy találkozzunk vele?
Ott kereste az Urat, ahol megtalálható volt: „arra kellett elmennie". Hol lehet ma leginkább találkozni Jézussal? Ő maga mondta: ahol emberek őérte jönnek össze, ahol a róla szóló evangélium hangzik.
De Zákeus mégsem találta még meg. Miért? Mert aki csak látni kívánja, de nem akarja nyíltan elkötelezni magát mellette, az nem találja meg. Aki úgy gondolja, hogy majd saját maga megoldja lelki hiányának pótlását, kudarcot vall. S aki elbújik Jézus elől a lombok közé, az nem találkozhat vele. Vele csak lent lehet találkozni, magunkat megalázva, bűneinket megvallva. Ne nézegessük, méregessük őt, hanem boruljunk le előtte, és mondjuk el saját imádságunkként:
Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom... Élet útját megmutasd, Én meg nem találom azt.
(Finn népi ének, ford. Podmaniczky Pál)