Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. (Lk 10,34)
Gyönyörű ennek a samaritánusnak a példája! Az irgalmasság nem pillanatnyi lelkesedés, ezért tartósan, amíg csak szükség van rá, az áldozat mellett marad, utána is gondoskodik róla, nem sajnálja a pénzt sem, végül pedig csendben eltűnik.
Így kell segíteni. Pedig emiatt csak nagy késéssel tudta elintézni a saját programját. De nemcsak elsősegélyben részesítette, hiszen akkor bekötözve pusztul el a szerencsétlen, hanem felteszi a saját állatára, keres egy vendégfogadót, vele marad, ápolja, s amikor már mindenképpen tovább kell mennie, anyagilag és erkölcsileg is gondoskodik róla.
Ez hiányzik sokakból. Alkalmi felbuzdulásra sokan készek, de valakiről tartósan gondoskodni, csendben, észrevétlen hűséggel ápolni, időt, pénzt, figyelmet áldozni rá sokkal kevesebben hajlandók. Pedig az állhatatosság, a hűség, az önfeláldozás fontos tulajdonságai a keresztény jellemnek.
Ki képes erre? Tulajdonképpen csak egyvalaki volt rá igazán képes. Őt is félholtra verték, utána keresztre szögezték, s ott még gúnyolták is. Az ő sebeit nem mosta ki senki, nem kötözte be senki, de a Biblia ezt írja: az ő sebei árán gyógyultunk meg (Ézs 53,5). Aki egyszer megérti, hogy Jézusnak miért kellett mindezt elszenvednie ártatlanul, úgy, hogy ő mindig mindenkihez irgalmas volt, aki előtt világossá válik, hogy a mi sokféle irgalmatlanságunk juttatta őt a keresztre, és az ő nagy irgalmát, bűnbocsátó szeretetét hittel megragadja, az kap Jézustól ilyen irgalmas természetet. S az ilyen ember meglátja majd a magukra hagyott sebesülteket, meg fog állni, kész lesz lehajolni, nem félti a kincseit, a kényelmét, de tud majd tartósan áldozatot hozni másokért, és nem feltűnni akar, hanem tud eltűnni is.