(Jézus mondta:) Aki titeket hallgat, engem hallgat... (Lk 10,16)
Jézus Krisztus azt ígérte, hogy a róla szóló hiteles bizonyságtétel végső alanya mindig ő lesz. Vagyis ő ad gondolatokat, szavakat és szeretetet küldötteinek, hogy helyesen tudják átadni a meghívást az embereknek.
Így szoktuk-e hallgatni az igehirdetést, hogy azt maga Jézus mondja nekünk az igehirdetőn keresztül? És azzal a bizonyossággal szólunk-e mi is róla másoknak, hogy egyszerű szavainkon keresztül Ő maga tud megszólítani embereket? Amikor ez valóban megtörténik, egyedül neki adunk-e dicsőséget? Így hallgatni, így hirdetni az Ő igéjét, és így dicsőíteni Őt - ez következik mai igénkből.
Sok kétség van Jézus mai tanítványaiban is, hogy esetleg nem tudnak jól fogalmazni, bölcsen válaszolni kérdésekre, megfelelően beszélni róla. Jézus első tanítványai közül többen nem ismerték az írásokat, s néha nehéz helyzetben kellett helytállniuk. Jézus így biztatta őket: „ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok." (Mt 10,19-20) Ez mára is érvényes, bízzunk ebben!
Amikor elkezdték szolgálatukat, a következőt tapasztalták: „hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel." (Mk 16,20) De az igen művelt Pál apostol sem magától akart szólni, hanem azért imádkozott: „adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat" (Ef 6,19).
Ne tartson tehát vissza bennünket semmi attól, hogy közöljük az Isten szeretetéről szóló jó hírt másokkal! Egy meghívást kell átadnunk, s amikor ezt tesszük, mindig bizonyosak lehetünk abban, hogy maga a meghívó, az Úr Jézus Krisztus szól rajtunk keresztül, s hitet is Ő tud támasztani azok szívében, akikhez küldött.