...felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. (Ef 6,15)
Jézus Krisztus követőinek sokat kell gyalogolniuk. Ő egyszer ezt mondta: Jer és kövess engem; utána ezt: Menjetek, hirdessétek az evangéliumot mindenkinek! És az út néha nagyon göröngyös, forró vagy tövises, éles kövekkel van borítva, aki mezítláb jár, könnyen megsérül. Vannak ilyen lesántult, mezítlábas keresztények, akik ülnek az út szélén, és magukat sajnálják, szedegetik a tüskéket a talpukból, és másoknak semmi hasznuk belőlük.
A saru fontos kelléke az engedelmes szolgának. Csak az tud az elveszett után menni, járatlan úton, úttalan utakon is bátran vinni az evangéliumot, aki felvette ezt a sarut.
Mit jelent ezt felölteni? Ebben a mondatban a leghangsúlyosabb szó a készség. Az vette magára ezt a sarut, aki eldöntötte: bárhova kész elmenni, ahova Jézus küldi, bármilyen üzenetet kész átadni, amit ő rábíz, bárkivel kész együtt szolgálni, akit ő ad mellé. Aki nem sebezhető, nem sértődékeny, nem magával van elfoglalva, hanem önfeledten Jézusnak engedelmeskedik és másokért él, az hordja ezt a sarut.
És mit jelent a békesség evangéliumának hirdetése? Azt, hogy teljes meggyőződéssel valljuk: „Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket... Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!" (2Kor 5,19-20) Isten nem haragszik ránk, mert Jézus eleget tett a bűneinkért. Ne féljünk tőle, hanem tiszteljük, imádjuk, béküljünk meg Istennel! Éljünk egymással is békességben, és így lesz bennünk is igazi békesség. Beteljesedett az ember ősi vágya: „Békíts ki Magaddal s magammal, / Hiszen Te vagy a Béke." (Ady Endre)
Hordom-e örömmel ezt a „sarut"? Hiszem és hirdetem-e ezt a jó hírt?