Új szívet adok nektek... Az én lelkemet adom belétek... (Ez 36,26-27)
A természeti ember a maga ösztöneit és kívánságait gátlás nélkül kiéli, érvényesíti. Ha megütik, visszaüt, ha éhes, szerez magának, amit megkíván, elveszi. Ez nemcsak a kőkorszakban volt így, hanem ma is.
A kultúremberben a nevelés során kiépülnek bizonyos gátlások. A törvények megbüntetik a gátlástalanságot, ezért fékezi az ember az indulatait. De azok nem változtak, ugyanazok, mint voltak. Csupán megtanul viselkedni. Aztán lehet, hogy néha gátszakadás történik, amit a kultúroptimizmus nem ért, de mégis kellemesebb így az emberi együttélés.
A vallás még magasítja a gátakat, mert szerinte nemcsak a törvény, hanem Isten is jutalmaz vagy büntet. A régi diákrigmus szerint: Isten szeme mindent lát, el ne lopd a léniát! De a lopásra való hajlam megmarad a vallásos emberben is, legfeljebb visszateszi azt, amit már majdnem elvett.
A Biblia azt tanítja, hogy Isten a természetünket tudja megváltoztatni. Nem viselkedni tanít, hanem új indítékokat ad a benne hívőknek. Késszé és képessé teszi őket arra, hogy másként gondolkozzanak és más minőségű életet éljenek. „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek... Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem..., hogy törvényeimet megtartsátok..."
Itt tehát már nem a gátakat magasítjuk, hanem egy új forrásból másfajta víz árad a folyóba, annak szennyezett vizét megtisztítja, és újra élet lesz benne (Ez 47). Tehát a víz minősége változik meg. Ez az újjászületés. Erre a radikális változásra magunktól nem vagyunk képesek, de Isten kegyelme elvégzi azt igéje és Szentlelke által.