Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Kor 4,7)
Mi végre vagyunk a világon? Ez a kérdés előbb-utóbb minden gondolkozó emberben felmerül. A Biblia válasza erre ez: hogy Isten jó sáfárai legyünk.
Születésünktől fogva mindnyájan a bűn szolgái vagyunk. Jézus Krisztus ebből a rabságból akar kiszabadítani, és helyreállítva az Istennel való kapcsolatunkat, megtanít felelős életet élni. Az így újjáteremtett ember már érti Istent, és kész egyetérteni vele. Isten tehát rábízhat értékeket, s használja őt mások javára. Így lesz sáfár.
A sáfár az ókorban olyan vagyonkezelő volt, akinek nem volt semmije, de a gazdája egy időre nagy értékeket is rábízott, s azokkal az ő utasítása szerint kellett gazdálkodnia. Ezen belül teljes önállósága volt, de az Úrtól való teljes függés természetesen megmaradt. Egy idő után pedig el kellett számolnia a rábízottakkal.
Mi jellemzi a jó sáfárt?
1. Tudja, hogy semmi nem az övé, minden az uráé. „Mid van, amit nem kaptál? - kérdezi Pál apostol. - Ha pedig kaptad, mit dicsekszel...?" Tudatában kell lennünk, hogy az életünk, testünk, lelkünk, szeretteink, képességeink mind Isten tulajdonai. És ő azt tesz az övével, amit akar. Ez az alázatos hit minden zúgolódástól megőriz.
De megóv az elégedetlenségtől is, mert néha úgy érezzük, hiányzik valami az életünkből. Isten mindent megad a sáfároknak, amire az általa rájuk bízott feladathoz szükségük van. Az elégedetlenség oka az, hogy mást akarunk tenni, mint amivel ő megbízott. Nem én döntöm el, mi a küldetésem, hanem a Küldőm. Ha a helyemen vagyok, nem lesz hiányom, a nehézségeken pedig ő segít majd át. Én csak bízzam benne, és tegyem a dolgomat!