...aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba. (Mk 10,15)
A tanítók és írástudók megvetették a gyerekeket, mert ők még nem ismerik a törvényt, és nem tudnak felmutatni semmilyen vallásos teljesítményt. Jézus ezzel szemben többször példaként állította a gyermekeket a felnőttek elé.
Egy alkalommal csecsemőket vittek hozzá édesanyák, hogy áldja meg őket. A tanítványok nem akarták engedni a szülőket, mire Jézus megdorgálta őket. Akkor mondta a fenti igét. Hogyan fogadja a kisgyermek az ajándékot? Úgy, hogy elfogadja. Tudja, hogy gyerek, rászorul, s nem akar fizetni érte, bizalommal megragadja. Alázat, önismeret, Istenbe vetett bizalom nélkül sok büszke felnőtt kizárja magát az üdvösségből.
A tanítványok egyszer arról vitáztak, ki nagyobb köztük. Jézus felemelt egy kisgyermeket, és ezt mondta: „Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában." Isten előtt nem az lesz nagy, aki hatalmaskodik, hanem aki szolgál, „...aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok..." (Mt 20,26) Valakit egy megtisztelő címmel és feladattal tüntettek ki. Hívő barátja így gratulált neki: meg ne nőj!
A harmadik jelenet virágvasárnap történt a jeruzsálemi templomban. Jézus kiűzte a kereskedőket a templomból, az emberek már hazamentek, és akkor gyermekek kezdték éltetni a Messiást: Hozsánna a Dávid Fiának! Talán nem is tudták, mi ennek ott a jelentősége, de amikor a felnőttek már félve elhallgattak, Isten a kicsiket használta fel arra, hogy dicsőítésének eszközei legyenek.
Kész vagyok-e gyermekként fogadni Isten ajándékait, az üdvösséget is? Kész vagyok-e megalázni magamat, s mindig kicsinek maradni, hogy ő legyen nagy az életemben? S bízom-e abban, hogy minden erőtlenségem ellenére még engem is tud használni az ő szolgálatára?