Istenhez kiáltottak segítségért harc közben, ő pedig meghallgatta kérésüket, mert bíztak benne. (1Krón 5,20)
Ez a megjegyzés egy családfa névsorában olvasható. Különös közbeszúrás, különös ismertetőjegyük azoknak, akiket ott említ. Később megemlíti még: Istentől volt ez a harc.
Mi milyen harcokat szoktunk vívni? Van kenyérharc, pozícióharc, folyik a nemek, nemzetek, nemzedékek közti küzdelem, van, aki a jogaiért harcol, vagy egy kis elismerésért, valakinek a kegyeiért... Sok felesleges és szennyes harcunk is van, amelyek nem Istentől valók. De tudunk-e küzdeni mások üdvösségéért, emberek kibéküléséért, az evangélium terjedéséért? Ezekre ilyen jelzőket használ a Biblia: nemes harc, a hit szép harca, szabályszerű küzdelem.
Milyen fegyvereket használunk? A hazugság az ördög fegyvere, az ige kardja a Lélek fegyvere. Mai igénk az imádság fegyverét említi. Jézus ezt használta leginkább. Az ötezer ember megvendégelése előtt, Lázár sírjánál, a Gecsemáné-kerti keserves küzdelmében, de még a kereszten is ezt a fegyvert forgatta, és ezzel győzött. Aki csak harc közben próbál imádkozni, az nem ismeri az imádságban rejlő lehetőségeket. De aki állandó közösségben van Istennel, az harc közben is így tud hozzá imádkozni.
Mi ennek a haszna? Az, hogy eközben kiderül, valóban Istentől való-e az a harc, s ha nem, abbahagyja. Ha viszont tőle való, a túlerőtől sem rémül meg. Sőt eljut oda, hogy az ellenségéért is imádkozik. Már nem azt kéri, hogy ő győzzön felette, hanem Isten győzzön mindkettőjük életében. Imádság közben látja meg a hívő azt is, hogy mi az, amiért nem neki kell harcolnia, hanem Istentől kapja majd ajándékba. Miközben mások tapossák egymást, ő tud csendben várni az Úr szabadítására (JSir 3,26). Mert olyan is van, hogy maga az Úr harcol az övéiért.