Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, megbocsáttattak a bűneid." (Mk 2,5)
Volt egy agyvérzés után lebénult ember. Amikor Jézus ott járt abban a városban, négy barátja megfogta, és minden akadályon át Jézushoz viszik őt. Jézus először a bűneit bocsátotta meg, majd meggyógyította. Néhány egyszerű megfigyelés segíthet abban, hogy mi is hasonlót tegyünk.
Ezek a barátok szerették a beteget. Ő már kiesett az élet pezsgéséből, magától nem tudott elmenni sehova, inkább csak teher volt, ha gondoskodni kellett róla, de számon tartották, nem voltak közönyösek elesett állapotával szemben.
Ugyanakkor hittek Jézusban. Tudták, hogy hozzá érdemes elvinni, csak ő segíthet rajta. Jézus az ő hitüket látta, és a másikon könyörült meg.
Kihasználták az alkalmas időt. Sem előbb, sem később nem lehetett volna ezt megtenni. Amikor Isten Lelke indít, amikor a másiknak a legjobb, amikor egyáltalán van rá lehetőség, akkor kell segíteni.
Összefogtak négyen. Néha nem könnyű ezt megszervezni, de közösségben mindig könnyebb valakinek a terhét, gondját hordozni.
És végül: nem fordultak vissza az akadályok láttán, hanem mindent elkövettek, hogy Jézus segítségét megkapják. Vállalták a nézők esetleges megjegyzéseit is.
A farizeusok természetesen háborogtak, hogy Jézus bűnbocsánatot hirdetett. Ő azonban ezt mondta: azt nem lehet látni, hogy valóban megbocsáttattak a bűnei. Pedig ez ugyanolyan valóságosan megtörtént, mint az, hogy meggyógyul - s akkor meggyógyította.
Szoktunk-e mi így Jézushoz vinni másokat? Imádkozunk-e azért, aki még nem tud imádkozni, hívjuk-e igét hallgatni azt, aki nem szokott? Egyáltalán fontos-e nekünk valaki, aki bajban van és tehetetlen? Szeretni az elesetteket, hinni Jézusban, vállalni az áldozatot is másokért: ez a mai program.