Ó, mily szép és gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor. (Zsolt 133,1)
Áldást és életet csak Istentől kaphatunk mindnyájan. A feltétele azonban az, ha egyetértésben élünk. Miért nehéz a testvéreknek így élniük? Egyrészt mert a testvérét nem maga választja meg az ember, hanem kapja. Másrészt mert ahelyett, hogy saját érdekünkben is egyetértésben élnénk, vetélytársnak tekintjük egymást.
Mikor kezdődött ez? Amikor az első ember szembefordult Istennel, azonnal szembehelyezkedett embertársával is. Az első házaspár egymást vádolja, az első gyermekük agyonüti az öccsét. Nem tudunk egyetérteni, mert mindnyájan ugyanazt akarjuk: minél többet birtokolni, és uralkodni egymáson. Az emberi együttélés: királyok párbaja.
Az egyetértés akadálya, hogy úgy érezzük, a másik tartozik nekünk. Állandóan követelünk valamit. A nemzetek területet követelnek egymástól, a házastársak egy kis figyelmességet, törődést, gyengédséget, egymás testét, pénzét. Várunk elismerést, hogy vegyék észre, mit teszünk egymásért. Számon tartjuk mások adósságát, s közben nő a keserűség a szívünkben, egyre messzebb kerülünk egymástól, sőt egyre inkább szembekerülünk egymással. És elmarad az áldás, és egyre szegényebb lesz az élet.
Mi a megoldás? Ha a baj oka az Istentől való elszakadás volt, akkor vissza kellene találnunk hozzá. Jézus Krisztus lehetővé tette ezt. Isten nem követel tőlünk semmit, mert Jézus kifizette az adósságunkat. Aki ezt a szíve mélyéig átéli, és hittel komolyan veszi, felszabadul arra, hogv megadja másoknak, amivel tartozik, és ne követelje senkitől az adósságát. Az ilyen ember lelkileg gazdag lesz arra, hogy adjon és elengedjen. Ő érzi magát adósnak, aki tartozik: Istennek hálával, testvéreinek szeretettel. Akinek atyja lesz Isten, annak testvére lesz a másik ember.