Mi pedig, miközben... szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által... (2Kor 3,18)
A Biblia különbséget tesz az Úr házának való szolgálat és az Úrnak végzett szolgálat között (Ez 44). Az Úr házának való szolgálat során megjelenik a kísértés, hogy az ember tulajdonképpen önmagának szolgál. Van, aki alkatánál fogva szeret tevékenykedni, buzgólkodni. Egyfajta kötelességteljesítés ez, a jó lelkiismeret keresése, amiért elismerést, dicséretet is vár.
Az Úrnak való szolgálat gyakran rejtett, nem látványos, nem is tud róla senki. Mindig lemondással jár, mert az alatt semmi láthatóan „hasznosat" nem végez a hívő. Ebben a nagyon mozgalmas, tevékeny életben, ami körülvesz minket, idegen és furcsa, ha valaki csak úgy csendben Isten elé áll, időt szán arra, hogy belsőleg lecsendesedjen, és várja, hogy Isten milyen gondolatokat ad neki - miközben kiönti a szívét az Úrnak.
Aki azonban gyakorolja ezt, tapasztalja, hogy milyen közel kerül eközben az Úrhoz. Szinte felesleges sorolnia a kéréseit (máskor csak azokat szoktuk imádságba foglalni), mert bizonyos lesz abban, hogy Isten hatalmas, nagyon szeret, bármit megtehet és megadhat, előre magasztalhatjuk őt következő tetteiért.
És közben kap a hívő olyan lelki erőt, világosságot, békességet, mondanivalót, amivel utána hathatósan szolgálhat mások javára. - De eközben formálódunk mi is erőteljesen. Csendben történik bennünk az, amit Pál apostol a fenti igében ír le, s amit egy másik helyen így jellemez: kiformálódik bennünk a Krisztus (Gal 4,19). Megerősödik a bizonyosságunk, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ettől fosztja meg magát az, aki soha nem szolgál az Úrnak, mindig csak az Úr házának.