Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte. (Lk 15,28)
A tékozló fiú bátyja azokat a derék, jó, vallásos embereket képviseli, akik nem lázadnak nyíltan, nem züllenek el, de a szívük ugyanolyan távol van az Atyától, mint a lázadó fiaké. Mert más dolog Isten közelében élni, vagy vele közösségben élni.
Az idősebb testvért az jellemezte, hogy nagyon meg volt elégedve magával. Öntelt, büszke ember, aki különbnek tartja magát másoknál, és kíméletlenül ítélkezik mások felett. És ebben az esetben igaza is van. Csakhogy Isten előtt nem áll meg az ő vélt igaz volta. Mert aki a maga igazában bízva áll oda Isten elé, azt a saját igazsága alapján ítéli meg, és nem a Krisztusba vetett hit alapján. És ez semmi jót nem jelent.
Noha nagyon önelégült, mégsem boldog. Tele van keserűséggel, elégedetlenséggel. Apját vádolja: nem adtál nekem... Nincs-e ott a mi szívünkben is: nem adtál nekem társat (vagy ilyet adtál), egészséget, anyagi bőséget, szakmai sikereket... S hiába mondja az apa: velem vagy, és mindenem a tied - neki ez kevés.
Akiben ennyi keserűség van, abban hamar fellobban a harag lángja. A harag pedig mindig szembeállít másokkal, félelmet és gyűlöletet termel, nagyon rossz tanácsadó. Kain testvérgyilkossága is haraggal kezdődött.
Mivel haragszik, nem akar bemenni az örömlakomára. Az apja kérleli, neki is van ott helye, de ő nem akarja. Megkeményedik a maga igazában, és kizárja magát a közös örömből. Éppen azt a két szót nem ismeri, amivel az öccse hazatért: Atyám - vétkeztem. Ez a különbség a két fiú között. Az elfogadott kegyelem az új élet, a visszautasított kegyelem az ítélet. Isten őrizzen meg bennünket ettől!