Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen..., hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. (Gal 5,17)
Amikor valaki új szívet kap Istentől, elkezdődik életében egy sajátos harc: a test és a Lélek harca.
Testnek a Biblia azt a természetet nevezi, ami velünk születik. Az ilyen embernek is lehetnek jó tulajdonságai, de gyakorlatilag Isten nélkül él. El is veszítette azt a képességét, hogy értené Isten akaratát, de nem is figyel rá, éli a maga életét. Ebben az állapotában nem tudja imádni Isteni, nem tudja őt megismerni, nem tud vele egyetérteni. És a maga erejéből nem tud megváltozni sem. A vallás sem változtatja meg, legfeljebb az az utáni vágyat ébreszti fel benne.
Amikor valaki Jézus Krisztust megismeri mint Megváltóját, és elismeri élete Urának, kapja az ő Szentlelkét, és egyszerre érteni kezdi Isten igéjét, örömmel cselekszi Isten akaratát, Krisztusra jellemző tulajdonságok jelennek meg rajta, és legszívesebben mindig mindenben Istennek engedelmeskedne.
Ekkor kezdődik el az a harc, amelyről mai igénk szól. Mert megszületett ugyan az új élet a hívőben, de megmaradt a régi természete is. Már Isten akaratát törekszik cselekedni, de régi természete fékezi, akadályozza. Például szívesen segítene egy rászorulót, de önzése visszatartja ettől. Örömmel szánna időt reggel a bibliaolvasásra, imádkozásra, de lustasága vagy fáradtsága meghiúsíthatja szándékát.
Ezt a harcot a nem hívő ember nem ismeri. De ez „a hit szép harca" amelyben Jézus Krisztus segíti győzelemre az övéit.
Ha pedig mégis a „test" győz, vagyis vétkezik a hívő ember, újra Isten kegyelmét kéri. Az ő esetében azonban a vétkezés már nem menetrendszerűen történik, hanem baleset, amit rendbe lehet tenni, és utána helyreáll az engedelmes élet rendje.