És azonnal újra látott, és követte őt az úton. (Mk 10,52)
Csodálatos, amikor Jézus Krisztus megnyitja valakinek a szemét! Bartimeus is először Jézust látta meg, s nem is akarta többé szem elől téveszteni: követte őt az úton.
Egy asszony sokat panaszkodott, hogy milyen szótlan, morcos ember a férje, milyen nehéz vele együtt élni. Egy lelki konferencián az Úr Jézus kinyitotta a szemét. Hetek múlva nem győzött áradozni arról, hogy milyen kedves, szellemes ember a férje, milyen jókat beszélgetnek. Később azt is meglátta, hogy őmiatta lett szótlan a párja.
Valaki szüntelenül panaszkodott, hogy milyen nehéz sorsa volt, az emberek milyen gonoszak, és vég nélkül sorolta a hiányait. Amikor Jézus Krisztus kinyitotta a szemét, először ő is Megváltóját látta meg, aztán a maga bűneit, s attól kezdve tele volt hálával, hogy mennyi jót ad neki Isten, pedig nem érdemli meg.
Más pedig azt vette észre az ilyen gyógyulása után, hogy milyen sok felesleges holmi van a szekrényében, és utána sokaknak szerzett örömet az ajándékaival.
Van, aki észreveszi végre a vele együtt élőket, vagy meglátja az Istentől neki elkészített szolgálatokat, elkezdi érteni a Bibliát, felismeri az események mögött az azokat mozgató Istent...
Bartimeus követte Jézust az úton. Csakhogy Jézus útja akkor már egyenesen a keresztre vezetett. Követőinek vállalniuk kell az ő szenvedését is, és azt is, hogy „vele együtt megfeszíttetik" a régi természetük, s ő akar mindenben irányítani. Jézus követése a vele való állandó együttlétet jelenti. Ez az együttlét azonban folytatódik a halálunk után is, amikor a hitünk látássá lesz, mi is „hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában" (1Jn 3,2).