...aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el... (Jn 6,37)
Egy fiú egy alkalommal nagyon összeveszett a szüleivel. Mindkét fél durva volt, de a fiú különösen szemtelen és tiszteletlen. Utána megszökött otthonról. Keserves hetek következtek, gazdátlanul hányódott, veszélyes helyzetekbe is került. Aztán közeledett a karácsony, és egyre jobban vágyódott haza. De vajon visszafogadják-e? Írt egy levelet a szüleinek, amelyben bocsánatot kért, és jelezte, hogy karácsony délután melyik vonattal érkezik. Azt kérte, hogy ha meg tudnak bocsátani, kössenek egy fehér zsebkendőt a ház előtti almafára. Ha nem, akkor nem megy többé haza. A vonaton nagyon ideges volt, félt kinézni az ablakon, mert ha nem lesz zsebkendő, nem tudja, mitévő legyen. Amikor azonban a házuk előtt haladt el a vonat, megrendülve látta, hogy négy-öt fehér zsebkendőt is lenget a szél a fán. Boldogan ment haza, és kibékült a szüleivel.
Karácsony ezt az örömhírt hirdeti: télvíz idején kivirágzott az almafa, Isten szeretetének a fehér zsebkendője Jézus Krisztus testet öltése, közénk érkezése. Isten bűnbocsátó kegyelme nélkül a mi sorsunk is teljesen reménytelen lenne. De ő kész megbocsátani, mert Jézus eleget tett az ő igazságának, helyettünk elszenvedte bűneink ítéletét. S aki ezt komolyan veszi, vagyis hisz Jézusban, az új életet kezdhet.
Készen vagyunk-e mi is ugyanígy megbocsátani az ellenünk vétkezőknek? És akarunk-e hálából egészen Isten akarata szerint élni, ami a legjobb, sőt az egyetlen életlehetőség a számunkra?
"A bűnből hozzád sietek, mert szomjazom kegyelmedet. Te nyugtass meg, én Jézusom! Ím neked szívem átadom."
(Philipp Melanchthon)