...fala nagy és magas volt, tizenkét kapuja, előtte tizenkét angyal... A város falának tizenkét alapköve volt... (Jel 21,10-14)
János apostol látomásban látja a mennyei Jeruzsálemet, ami az üdvözültek gyülekezete, a megdicsőült egyház. Egyik jellemvonása, hogy szilárd alapja, magas falai és nyitott kapui lesznek. Bizonyos értelemben ennek kell jellemeznie ma is minden egészséges gyülekezetet és minden újjászületett hívő keresztényt.
Legyen szilárd alapja! Az egyház és a mi hitünk alapja Jézus Krisztus személye (1Kor 3,11). Amit ő értünk tett, az az üdvösség szükséges és elégséges feltétele. Semmivel nem lehet és nem is kell kiegészíteni. Erről az alapról soha nem szabad lelépnünk.
A fal mutatja meg, mi tartozik a városhoz, és mi van azon kívül. Isten akarata az, hogy a benne hívők szentek legyenek, vagyis egészen az ő számára legyenek elkülönítve. A hívő elkötelezett Krisztus-követő, aki semmiben nem elegyedhet az Isten nélküli világgal. Minden kettősségtől meg kell tisztulnia, mert a falakon nem lehet lakni, vagy bent él valaki, vagy kívül. Ézsaiás 1. fejezetében részletesen tanít erről Isten. Ezért feltétele a hívő életnek a hűség.
A nyitott kapuk arra utalnak, hogy bejöhet mindenki, aki „megmosta ruháit a Bárány vérében", vagyis Jézus Krisztus érdeméért bocsánatot kapott. Ellenség nem jöhet be, angyalok őrzik a kapukat. A hívők pedig kimennek a kapukon, hogy hirdessék az evangéliumot minden népnek, és hívogassanak Jézus Krisztushoz.
Az alap arról szól, hogy mit hiszünk, a fal arról, hogy kik vagyunk, a kapuk pedig arról, hogy mi a feladatunk. Jellemez-e minket mindez? Jézus személyére, váltságművére épül fel minden. Világos identitástudatunk van, amelyet vállalunk is. És elfogadó, mentő szeretettel, Jézusi felelősséggel hívunk mindenkit Isten közelébe, az igazi életbe.