Az én mesém
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyengécske, beteges fiatalember. Az általános iskolát kegyelemből kapott kettesekkel vergődte át, majd a szakközépiskolában úgy megbuktatták, hogy évet is ismételt. Négyféle allergiával élte az életét, és gerincferdülésével gyógytornára járt. Feltűnő „szépség"-hibái miatt sokat gúnyolták nemcsak az iskolában, de lakókörnyezetében is. Mivel gyenge volt, semmitől sem kellett tartania a gúnyolódóknak, így egyre többen és egyre agresszívebbek lettek. „Hősünk" természetesen csöppet sem érezte jól magát a bőrében: meggyőződésévé vált, hogy ő teljesen értéktelen, a természet gúnyos fintora vagy egyszerűen csak selejt. Múltjában és jelenében nem volt semmi köszönet, a jövő pedig csak újabb fájdalmakkal, sikertelenséggel, csalódásokkal fenyegetőzött.
A fiú egy különös álomvilágba menekült, de ez sem segített: jóakarói és bántalmazói mindig fölébresztették. Az alkoholt és a kábítószert meg sem próbálta: azok túl életszagúak voltak, és neki az már nem kellett. Úgy érezte, a legjobb lenne kiszabadulni ebből az „élet"-nek becézett lidércnyomásból, és kinn a csöndes temetőben, békében nyugodni egy takaros kis sírhalom alatt.
Hála Istennek, nem így történt: tizenhét éves korában birtokába jutott a legértékesebb ismeretnek, és ez gyökeresen megváltoztatta az egész életét.
A következő tanévtől osztálya egyik legjobb tanulója lett. Évek óta kezelt gerincferdülése meggyógyult, az allergiákat pedig kinőtte (és mindez „véletlenül éppen akkor" történt). Indítást kapott a testedzésre is, így igen gyorsan sportos, izmos, bár a verekedéseket elkerülő, mindig a békés megoldást kereső fiú lett belőle.
A történet persze túl szép, hogy igaz legyen. Természetesen én sem hinném el, csakhogy kénytelen vagyok. Ez a fiatalember ugyanis én voltam.
Mi is történt?
Mindez hogyan történhetett? Elmesélem. Bigott ateista családból származom: nálunk Isten neve legföljebb káromkodás részét képezte, a Bibliára egy szörnyen hosszú és unalmas meseként gondoltunk, a templomba járást és az imádkozást pedig az öregasszonyok unaloműző szórakozásának tekintettük.
Tizenhét éves koromban egyik barátom (némi gyengéd erőszakkal) elhívott egy keresztyén ifjúsági gyülekezetbe. Kötekedő ateista voltom ellenére megértő, őszinte szeretettel és türelemmel fogadtak. Én pedig éltem a lehetőséggel: szegény lelkész bácsit és társaimat kérdésekkel, ellenvetésekkel bombázva próbáltam kitéríteni hitéből és béketűréséből, de sehogyan sem sikerült: mindig kedves, türelmes válaszokat kaptam. Lassan megnyíltam feléjük.
Az egyik közös imádság alkalmával még mindig gyanakvó, de már reménykedő szívvel arra kértem Istent, hogyha tényleg van, nyissa föl szemeimet, és segítsen rajtam. Ő pedig meghallgatott engem, és csodálatos munkát kezdett végezni az életemben. Először találkoztam élő valóságként Isten szeretetével. Fantasztikus volt: látványos csodák egész sora történt meg velem, a hit örömteli élménye pedig olyan nyugalmat és erőt adott, amilyet addig el sem tudtam képzelni. Így váltam az évek során - Isten segítségével - bukott, kigúnyolt kisdiákból azzá, aki most vagyok.
Hivatásomban országosan ismert, komoly munkát végző, diplomás felnőtt lettem, és ha Isten ebben is megsegít, hamarosan doktorálok. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy évente több mint száz, felelős beosztásba kerülő embernek adhatom át ismereteimet. Feleségem és gyermekem ugyan még nincs, de az eddigi tapasztalataim alapján biztos vagyok benne, hogy Isten meg fogja adni: éppen a legjobb időben sokkal jobb társat kapok majd, mint amilyet magamtól szerezhettem volna, vagy akár csak el mernék képzelni.
Hozzá kell tennem, hogy életem Isten vezetésével közel sem hasonlított egy kényelmes sétarepülésre kétezer méterrel az akadályok fölött. Sok munka, veríték, és néha bizony könny is kísért ezen az úton. Értek goromba támadások, voltak nehéz élethelyzetek, lemondások, sikertelen kísérletek, sőt súlyos kudarcok is. Ezek azonban mind a javamra váltak; erősebbé, ellenállóbbá, sőt másokkal szemben megértőbbé is tettek: „tűzben edzik a vasat".
Isten szeretettel nevelő, gondoskodó, s ha kell, szigorú Atya a benne hívők életében, nem pedig egy jó tündér vagy - aranyhal, aki teljesít minden kívánságot. Nem tudom, mit készített még nekem a földi életemre, de örömmel és bizalommal várom áldásait.
ISTEN ÉL ÉS SZERET MINKET! Igen, Téged is!
Ez a legfontosabb és legértékesebb ismeret, amelynek az ember a birtokába juthat, bármilyen hosszú életet él is a Földön, és bármennyit tanul is bármilyen iskolában.
Isten szeret minket, és várja, hogy mi viszontszeressük Őt; hiszen mindenki, aki szeretetet ad, joggal várja el, hogy szeretetét viszonozzák. Ha pedig mi egyetlen lépést teszünk Isten felé, Isten száz lépést tesz felénk! Személyesen megtapasztaltam, és ezzel a néhány sorral szeretnék segíteni, hogy Te is megtapasztald.
Isten szeretetére mindenkinek szüksége van!
Isten nem csak a gyengék istene, és az elesettek támasza! Sokan mondják büszkén kihúzva magukat a magabiztos ateisták: „Isten a gyengéknek való, azoknak, akik nem mernek szembenézni az élet nehézségeivel, és azt várják, hogy majd valaki más megoldja helyettük a gondjaikat. Bezzeg én erős vagyok, megállok a saját lábamon, boldogulok magamtól is. Semmi szükségem sincs arra a bizonyos Istenre!"
Ha Te is így gondolkozol, akkor tisztelettel felhívom figyelmedet, hogy rossz irányba haladsz! Isten szeretete nem hobbi, nem kapaszkodó, és nem is pszichológiai kezelés pótlása! Isten szeretete élet és halál kérdése! Miért? Mert azért vagyunk, hogy szeressük Őt: erre teremtett minket!
Lépd át az ateizmust!
„De ki hiszi el ezt az egészet? - kérdezhetnéd. Az ateizmus napjainkban áthatja a „modern ember" gondolkodását. Sok kortársunkban föl sem merül Isten létének lehetősége. Szinte már jelmondat: „Nem Isten teremtett magának embert, hanem az ember teremtett magának Istent."
A jobbak elnéző mosollyal „tiszteletben tartják", a rosszabbak kinevetik, ki is gúnyolják Isten híveit. Úgy gondolják, hogy egy mai értelmes embernek ateistának kell lennie, a hit pedig egy butácska divathóbortként fölmelegített középkori babonaság. Elárulom, hogy a hívők között is sok értelmes, felvilágosult ember van. Nemcsak „elvont művészlelkek", de orvosok, fizikusok, természettudósok ás technikai szakemberek is. Ők már belátják azt a nagy igazságot, amelyet Robert Millikan, Nobel-díjas fizikus fogalmazott meg: „Az első korty a tudomány kelyhéből ateistává tehet valakit, de a kehely alján ott vár Isten!" Ugyancsak nem nevezhetjük elmaradottnak vagy
butának Albert Einsteint sem, aki a következőket mondta:
„Hiszek a személyes Istenben, és nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy sohasem hódoltam életemben ateista világnézetnek."
Az élet a teremtés csodája!
Hosszan sorolhatnám Isten létének bizonyítékait, itt azonban csak egyet „emelek ki": az életet, mint a teremtés csodáját. Ha egyszer lehetőségem nyílna rá, hogy összehívjam a világ összes ateista mérnökét és természettudósát, és feladatot adhatnék nekik, azt kérném, hogy készítsenek élettelen anyagokból egy működőképes barackmagot. Nem egy egész élővilágot, még csak nem is egy állatot vagy virágot, csupán egy kicsi barackmagot.
Hiába biztosítanánk hozzá a legjobb laboratóriumot, felszereléseket, alapanyagokat, sohasem tudnák előállítani úgy, hogy az egyszer majd kikeljen, gyümölcsfává növekedjen, virágokat hozzon és barackot teremjen. Nem tudnák, mert lehetetlen: az ember hatalmát meghaladja, mert sohasem tudná létrehozni az élet szikráját, amelyről Francis Crick, Nobel-díjas biológus, a DNS felfedezője az alábbiakat mondta:
„A ma rendelkezésünkre álló összes tudás birtokában lévő tisztességes embernek azt kell mondania, hogy az élet eredete jelenleg csodának tulajdonítható, hiszen olyan sok föltételnek kell egyszerre jelen lennie és együttesen közreműködnie az élet elindításakor."
A megváltás
Kedves Olvasó! Sok mindenről írtam az eddigiekben, de mondanivalóm legfontosabb része csak most következik. Jézus Krisztus eljött a Földre, és megváltott a bűneinktől - ezt mindannyian sokszor hallottuk, de nem könnyű megérteni. Sokáig én sem értettem, azt pedig különösen nem, hogy hogyan lehet a világtörténelem legszeretetreméltóbb emberének szörnyű meggyilkoltatását örömhírnek nevezni. Nem értettem, de egy állításként, hittételként elfogadtam. Jelenlegi gyülekezetem lelkipásztora segítségével azonban személyesen megtapasztaltam a megváltás erejét, valamint megértettem lényegét és jelentőségét.
Ezután már nem hittételként, hanem tényként és személyes ajándékként, valóban szívből elfogadtam. Ez volt a megtérés - hitbeli életem legnagyobb lépése és legáthatóbb élménye.
A csodálatos meghívás
Jézus Krisztus, Isten Fia személyesen hívott meg minket Isten családjába, és így mi mindnyájan bűnbocsánatot és örök életet nyerhetünk! Ez az örömhír, ez a szent evangélium! Ha hiszünk Őbenne, hatalmat ad nekünk arra, hogy Isten gyermekei legyünk. Nem teremtményei, mint a fűzfa vagy a macska, hanem szeretett, édes gyermekei.
A meghívó ajándék: Jézus Krisztus ajándéka. Nekünk nem kerül semmibe, csak el kell fogadnunk. Ő azonban drágán megfizette az árát: vérével váltotta meg a belépőnket, amelyet sohasem tudnánk megfizetni vagy kiérdemelni.
De miért kellett a vérét adnia?
Isten az embert jó és értelmes lénynek teremtette, és megáldotta a legnagyobb értékkel: a szabad akarattal. Magunk dönthetünk, hogy jót teszünk-e, vagy rosszat. Mi pedig sajnos legtöbbször a rosszat választjuk. Mindnyájunkat számtalanszor vezérelt a harag, az önzés vagy az irigység. Sokszor nem adtunk elég szeretetet, megbántottunk másokat, nem bocsátottunk meg, vagy netán nem mondtunk igazat. Ezek bizony mind bűnök!
Bűneinkkel pedig méltatlanok vagyunk Isten országára.
Jézus Krisztus azonban, akinek nem voltak saját bűnei, magára vette és elhordozta a mi bűneinket. Meghalt helyettünk a kereszten, hogy mi élhessünk - de föltámadott, és ma is él!
Miért vállalta a kínhalált? Azért, mert nagyon szeret minket! Ő él és szeret minket! Ártatlanul kiontott vérével lemossa rólunk ma is bűneinket. Megtisztít, és méltóvá tesz minket Isten országára.
Fogadd el Te is a meghívást!
Ezt a meghívást nem szabad visszautasítani! Egyrészt nagy kár lenne kihagyni, másrészt pedig azért, mert aki meghívott minket, túl nagy árat fizetett érte.
Hogyan fogadhatod el? Nagyon egyszerűen: csak ülj le egy nyugodt helyen, és magadban vagy hangosan, ahogy tetszik, szívedből mondd el a megtérők imáját:
Úr Jézus Krisztus!
Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten, és ezáltal megváltottál engem. Elismerem, hogy sokszor vétkeztem, így bűnös vagyok. Kérlek, bocsáss meg nekem! Nem akarok tovább bűneimmel élni, hanem megtisztított lélekkel, Téged akarlak követni. Megnyitom a szívemet Előtted, és kérlek, hogy jöjj be az életembe mint Uram és Megváltóm! Kérlek, ajándékozz meg örök élettel engem! Köszönöm, hogy meghallgattál! Ámen.
Megtetted? Gratulálok, és szeretettel köszöntelek Isten boldog családjában.
Új életet kaptál. Új, boldog, örök életet Mindenható Atyánk szeretetében, először itt a Földön, majd Isten országában. Jönnek háborúk, katasztrófák, sanyargatások, sőt maga az Antikrisztus és jelenlegi világunk vége is! Mi azonban, akik elfogadtuk Jézus Krisztus meghívását, és az Ő útján járunk, semmiképpen nem veszhetünk el!
Amint tudsz, gyere el hozzánk! Isten közösségben szereti látni gyermekeit, és a gyülekezetekben árasztja ki igazán áldásait. Gyere el, hogy mindezekből Te is részesülhess! Szeretettel várunk!
Kedves Olvasó!
Kérlek, hogy ha elolvastad ezt a levelet, mutasd meg rokonaidnak, barátaidnak, ismerőseidnek, és hívd meg őket is gyülekezeti alkalmainkra. Ezzel már most részese leszel annak a nagy feladatnak és csodálatos ígéretnek, amelyet maga Jézus Krisztus adott az apostoloknak és valamennyi követőjének: » Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket (...) és ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig «
(Máté evangéliuma, 28.20)
Istennek legyen hála, most és mindörökké! Ámen.
Üdvözlettel: Sz. Zoltán
Minden szombaton, 16.00 órai kezdettel istentiszteletet tartunk imaházunkban, a Budapest VII. kerület, Damjanich u. 2. sz. alatt.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A Sorsfordító Könyvesbolt örömmel vár mindenkit, aki a legértékesebb ismeretre vágyik. Cím: Bp. 1074 Rottenbiller u. 24. Nyitva: H-P 10-18.