A materialista világegyetem azzal a hatalmas előnnyel kecsegtette gyávaságomat, hogy korlátolt felelősséget kínált föl. Semmi igazán végtelen szerencsétlenség nem érhet benne. A halállal véget ér minden. S ha bármelyik véges nyomorúság elviselhetetlenül ránehezedik az emberre, akkor mindig lehetséges az öngyilkosság. A keresztény világegyetemben azt éreztem a legszörnyűbbnek, hogy egyetlen ajtajára sincsen felírva: Kijárat. Ha ez igaz volna, akkor többé semmiképp sem lehetséges kiegyezni a valósággal. Akkor még az ember lelke legmélyén sem marad egyetlen terület sem (sőt, éppen ott a legkevésbé), amelyet körülvehetne drótkerítéssel, és kiakaszthatná a táblát: Belépni tilos! Én pedig ezt kívántam: legyen olyan terület, bármilyen kicsiny is, amelyről elmondhatom az összes többi lénynek: Ez csakis és egyedül énreám tartozik.
Így ír vívódásairól C. S. Lewis, angol irodalomtudós, gyermekmesék, fantasztikus regények és irodalomtörténeti munkák szerzője. Felejthetetlen önéletrajzában elbeszéli, hogyan jutott el az ateizmustól a kereszténységig, a pogány istenektől Krisztusig, a kozmikus Logosztól a személyes Teremtőig.
Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!